|
Szólt a zene, s egyszerre csak, mint aki meghal, zsugorodtam, transzformátor agyam becsuktam s végül már csak egy pici mag maradtam, csupasz öntudat: a mester, akire figyeltünk, a fény, a szinpad, minden eltünt, s én megláttam az Igazat. Éj s csönd a tündöklő terem, csak a fül tarkázza s a szem az egyforma feketeséget… Éj s csönd a harsogó világ, vak rezgések viszketik át a végtelent… S ez volt az élet? |