Vers és valóság
Lóci kedvéért forgatható földgömböt vásároltam, és a vers abból a látványból nőtt ki, hogy a gyerek féloldalas pofozással időnkint rettentő gyorsan meghajtotta. Lóci valami földet forgató erőnek, végzetnek a képviselőjévé vált a szememben, amely erő percenkint 50-100 napot átélet az emberiséggel, a gömb pedig egy táncoló-keringő dervis fejévé torzult, amelyről akkoriban olvashattam valami hindu bűvészlegendát vagy hazugságot. Az élő és forgó dervisfej persze – éreztette a képzelgésem – unja a forgást-forgatást: a Föld unja az életet. Nem veszem bizonyosra, hogy ebben a versben világosan, érthetően ki tudtam fejezni a mondanivalómat.