Napló (1945. április–szeptember) 1
Tanúk. Szavahihetőségük. Emlékszünk lélektani próbákra, még riporterek is nyúzták már a témát. Hogyan torzul el a legegyszerűbb tény, mennyire ellentmondó a bizonyságtétel egy villamosgázolás ügyében is. Szemtanúknál! Hát még a „hallomások”. Én még szobrot akarok állítani a Legnagyobb Istennek vagy Ördögnek, a „Mondják”-nak!
Hitetlenebbűl mint Tamás,
saját ujjamra is gyanakszom;
Én írtam.
2
És hadd idézzek az Eszmék c. versből:
Eszmék, szép ringyók - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - már-már azt hiszem,
ember nem volt oly kaján sohasem,
amilyenek ti vagytok s voltatok,
eszmék, ringyók, akik becsaptatok, –
becsaptok mindenkit az ég alatt,
be igazakat és hamisakat:
nem is léteztek, ködök s fényjelek,
csak szemünk lát az égre titeket,
s míg itt fáj, forr s álmodik a világ,
ti mulattok rajtunk, szép Ideák,
szép csillagok, agyunk gyártmánya, ti,
gaz csillagok, vakság tündérei!
Látom: már 1937-ben így elszörnyedtem a valóság és az eszmék ellentmondásán. „Szép csillagok, agyunk gyártmánya...” – „gaz csillagok, vakság tündérei!”: óh, milyen vak voltam, milyen vak, aki igazán a csillagokra tekint!!!
De csakugyan becsaptak azok a kajánok, be mindenkit, igazakat és hamisakat! A hamisak még nem tudják!
3
Vers és valóság
Ifjúkoromban hitt elméletekről, ideálokról van szó. Nem volt épületes látvány, amikor rengeteg érdekember egyszerre csak játszani kezdte az ilyen vagy amolyan gondolkodást. A Németh Lászlónak szóló dedikációt a teljes kötetben elhagytam, 1 mert élőnek nem akartam köteten túl bókolni. Mindenesetre nagyon ideológus voltam, abban a rossz, életen kívüli, politikátlan értelemben, ahogyan a szót Napóleon használta.