|
Sokszor elszörnyedek magamtól, hogy egy-egy rossz óra alatt mi minden megfordul fejemben, mennyi förtelmes gondolat; s ha visszanézek tíz-húsz évre, bűnökre – mennyi tévedés! – majdnem revolvert ad kezembe a kései szégyenkezés. És lassan mégis belenyugszom: Ilyen voltam, hát mit tegyek? Akárhogy bánom is ma ezt, azt, megváltoztatni nem lehet. És ez a megváltozhatatlan, amit most már vállalni kell, azzal vezekeltet a rosszért, hogy sohase felejtem el; de vigasztal is, jóra oktat: szeretni, ami emberi – piszkosságaimból tanultam másoknak megbocsátani. |