|
Épp akkor léptem ki a kádból, s ahogy ott álltam meztelen, véletlenül egy nő nyitott be hozzám, egy nő, egy idegen. Fiatal voltam, ő is az volt, és egész testem elpirult, a szégyen szennye nyakon öntött és rám tapadt és lángra gyúlt: úgy éreztem, hogy tetten értek valami nagy gyalázatot, pedig mindössze az derült ki, hogy az vagyok, ami vagyok. Az egész csak egy pillanat volt, véletlen, gonosz pillanat, s a nő menekült, iszonyodva, hogy a ház rögtön rászakad. Menekült szegény, iszonyodva, hogy ezért még lakolni kell, én meg ott maradtam a bűnnel, amit nem is követtem el. És töprengtem és tiltakoztam és lassan elfogott a düh, aztán megúntam és nevettem s minden jó lett és egyszerű. Régen történt, van vagy tíz éve. Mennyi rossz és jó odavan! Ma már se lélekben, se testben nem tudom szégyelni magam. |