Ősapám






5





10





15





20

Mint a földből a hóvirágot
a tavaszi kiváncsiság,
előörseit koponyámból
az agy kidugta s messze lát.

Agyam kiült a homlokomra
s lett belőle két barna szem:
ő akar tudni valamit, ha
a világot nézegetem.

Állkapcsom s gyomrom ő csinálta,
fülemben a hang neki int,
kéjének tolmácsa a húsom,
ujjam hegyével ő tapint.

Milliárd éven át keverte
magában az elemeket,
mindent kipróbált s úgy tett mindent,
ahogy legjobban lehetett.

Az ő műve vagyok. Mikor még
ugy éltem, mint az ázalag
vagy a pondró, mit ezrivel látsz
poshadt vizek tükre alatt:

ő már tudta, mi leszek egykor,
tudta, hogy ő az ősapám,
s most azon töpreng bizonyára,
hogy mit fog tenni ezután.