5 10 15 20 25 30 35 40 45 |
Nem te vagy, még mindig nem te vagy, hosszú út után, szenny után, szégyen után, nem te vagy, még mindig nem te vagy, hosszú út után, még most se, mikor a rohanás már agyonkínzott, – óh, még mindig egy negyedóra! Messze kihajlok a gyorsvonatból, hogy legalább a szem vigyen közelebb hozzád, legalább szemem csókolja össze messziről is a házat, amelyben tested s lelked vigasza vár. Még egy negyedóra. Mennyi megalázás van mögöttem, és még mindig nem te vagy! Messze kihajlok az ablakon: jaj, most valami rettenetes karambol is jöhet még, élet és halál hidján rohanunk, s hiába nyílnak a lélek ujjongó szárnyai, a magakínzó türelmetlenség égig halmozza előttük a fogyó akadályokat. Óh, várni! Ez az utolsó perc a legfájdalmasabb, az utolsó perc a vigasz előtt, az utolsó perc az öröm előtt, az utolsó perc, amely messziről híd volt s most szakadék. Óh, várni! várni! most is! ugy vágyom, kedves, a sok út után, szenny után, szégyen után, úgy vágyom a tulsó partra, úgy várom égő homlokomra, kedves, a te távoli, tiszta kezed vigaszát, mint baráti lelket a megtiport érdem, akinek a büszkeség magányában már hullanak a könnyei, láthatatlan, de dacos torkából még egyre késik feltörni az életmentő zokogás. |