„De ez az idill [melynek a Negyedóra isten és a hivatal között, a Wild
West Európa és a Bérletjegy a MÁV vonalaira című versekben adott
hangot] minduntalan belefut a valóság kegyetlen képeibe. Ezt a kontrasztot
legélesebben két, egymással feleselő vers szembeállításában találjuk meg. A
tavaszi éjszaka mámora elragadja, az élet, a létezés öröme elnyomja a nyomor
átokszavát, és – ha egy hangulat erejéig is, de – megszületik az idill, kiszakad
belőle az ujjongás: Örülni kell, akárminek!
»e tavaszi éjszaka harsogó
mámorában azt súgja, hogy
szent az igazság katonája, de
szentebb, aki örülni tud
és örömet tanít, aki
azt mondja, hogy örülni kell
mindennek és mindenkinek,
ha más nincs, annak, hogy vagyunk,
hogy koldusok, de vagyunk,
hogy örülni kell,
akárminek,
a látszatnak, a pillanatnak«
A gazdagok gyűlöletét is elnyomja egy pillanatra a csodálkozás, hogy az ember
számára mindez már megvan – ha nem is övé:
»örülni kell, hogy valaki mégis
örülhet nektek, gyönyörű
villák s gyönyörű
testek-lelkek, akik
megkövesedett nyomorunk elől
felmenekültök a Pénz
Gellérthegyére...«
A részvétet megtagadta a gazdag áldozattól, de fantáziája tobzódásában a
gazdagok fényes életében éli át az ember pompavágyát, s az »igazság harcá«-t »felejteni,
jaj, felejteni« igyekszik.
De a következő vasárnapon megjelent [Nincs pénz és enni kell című]
versben vitába is száll önmagával, keserűen kopog a versben sornyitóként gyakran
ismétlődő egyszerű, prózai igazság:
»Nincs pénz, s te azt mondod, felejtsem el,
nincs pénz, és szép a tavasz, – «”
(Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970,
412–413.)