A Bazilikában zúg a harang





5




10




15




20




25




30




35




40




45




50




55




60




65




70




75




80




85




90
A Bazilikában zúgott a harang
s a parkban két fiatalember
vitázott a költő
égi-földi feladatairól.
Én a földet védtem, és mialatt
a barátommal hadakoztam,
mialatt magammal hadakoztam,
úgy éreztem, egy harmadik
áll mellénk, láthatatlanul
egy harmadik, valaki, idegen.
Munkás lehetett, vagy munkanélküli,
figyelte vitánkat
és én hallottam gondolatait.
Igy válaszolt:
Ez az égről beszél, az a földről,
mégis szövetségesek,
egy lélek ez a két fiatalúr,
kétarcú ideológia.
De hát az én
bendőm, a gyalázatos,
enni akar, s természetellenes
vágyát se földi, se égi szó
nem elégítette ki még sohasem.
Szeretnék közbeszólni, egész
egyszerűen, szeretném
megmondani, hogy
az én gondjaimat mellényzsebéből
kifizethetné akárki nagyúr,
miért vagyok hát az anyagiasság
rút mintaképe, miért
nem tudok én is oly ideálisan
gondolkozni, mint ők, akik
csak a jó vagy rossz angyalok harca iránt
érdeklődnek, holott
én, aki, ugy-e,
hordtam, tudjuk, a követ, hogy
legyen lakásuk (ha nem is
fényes, de jobb
az enyémnél) és a ruhájukat
szőttem, megvarrtam, aki a földet
túrtam, cipőt, kalapot
csináltam nékik, stb., és
fűtöttem a gyorsvonatot, amikor
gyógyúlni, tanúlni Capriba
vagy a Dolomitokba
utaztak, s aki láthatatlanúl
dolgoztam nekik ezer meg ezer
alakban, mondom, szeretnék
közbeszólni, hogy én, az önző
materialista, szintén
ember vagyok, noha sokkal
jobb volna, ha buta barommá
degradálnának a fiatalurak, – szeretném
megmondani, hogy
az én szemeim is látni akarnak,
isten teremtett engem is,
a szépre, jóra, ideálra
van hajlandóság bennem is,
és az én gyerekem se kutyakölyök,
bár elsősorban enni kér,
s amennyit a boldogok érnek,
annyit az én lelkem is ér, –
miért nem néznek hát rám is olyan
érdeklődéssel, mint a levegő
angyalaira, miért nem
beszélnek helyettem, aki még
bánataimat se tudom
az isten törvényszéke előtt
elmondani tisztességesen, – miért nem
dolgoznak, ahogy tudnak, azon,
hogy valamikor én is örüljek,
hogy ne dolgozzon annyit az anyám,
mért nem biztatnak, hogy lesz nekem is
ideálom és hazám,
és e hazában valahol
lesz még számomra hely,
ahol egy kis nyugalomért
meghalni mégse kell, – –
mért nem mondják, miért nem
érzik ezt az angyali fiatalurak,
akik oly lelkesen távcsövezik a jó
s rossz angyalok harcát, de nem
látják a legszomorubb
harcot, s hogy én
közönséges állat maradok
az örök szegénységtől, mialatt
a Bazilikában zúg a harang
és ők meg utódaik századokon át
vitáznak a költő
égi és földi feladatairól?