Negyedóra isten és a hivatal közt





5





10




15





20




25




30




35




40




45





50
Áldassál, gyönyörű
reggel, ki meleg
hullámaidat arcomba csapod,
mikor szomorú
kapumon kilépek!

Már mögöttem az isten
békéje, mégis
áldassál, gyönyörű
negyedóra, aki
rohanó villamoson röpitesz
a város felé,
a munka felé,
gyárba, irodába, a kuli nap
börtöne felé,
de a lelkeken, ablakokon még
beöntöd a napfényt!

Már csak ilyenkor
vagyok, aki vagyok,
csak ilyenkor lophatom
fiatal szemeimbe 20.
az édes élet melegét,
siető lányok lábairól
a napsugár harisnyáját,
az ifjú vágy tilos utjait,
– már csak ilyenkor
vagyok a magamé,
csak ilyenkor a testvéreimé,
mindenkié,
aki most
itt s mindenütt
velem együtt rohan a rohanó
villamosokon
a pénz felé,
a város felé,
az inkvizítor munka
irigyelt kínkamrái felé
s végiggondolja mind, ami szép,
és elsiratja, ami öröm,
mert ez a végső
búcsú magunktól, ez a perc
a munka előtt, napos utcán:
ez a perc a miénk, a pihent
érzékek lázadása, szabadság
mindennapos reménye,
egyetlen szent negyedóra
Isten
és a Hivatal közt:

Áldassál, gyönyörű
villamosút, arany
reggel, amiért legalább te
megmaradtál, – és köszöntsd
vissza
vígan a halni indulókat!