Szabó Lőrinc a kötet keletkezéséről

Vers és valóság

Mielőtt a versekhez kezdenék, egy verseken kívüli megjegyzést hadd tegyek. Miután én itt most feltárom magamat, mintha becstelenségeimben a becsület és gyónás arkangyala volnék, roppantul szégyellnem kell magamat a sok árulásért, amit fecsegéseimmel elkövetek. De nemcsak második személyeknek vagyok az árulója, hanem bizonyos tekintetben magamról is félrevezetem e sorok leíróját. – Magamról azzal okozok félreértést, hogy véletlen és jelentéktelen eseteknek is szájat adok, csak azért, mert irodalmi nyom „rákényszerít”, holott esetleg jellemzőbb és jelentősebb és érdekesebb szerelmi barátságról szükségképpen hallgatok (noha még később sorra keríthetem), s olyan összefoglaló képeit ifjúkori érzelmi zűrzavaromnak, 21-24 éves koromnak, amilyet pl. az Istár című esztelen vers is mutat, nem részletezem megfelelően. De talán még rátérek. [Kérem tehát Íródeákomat (akit mindenkinél jobban tisztelek), hogy vallomásaimat egy eszeveszett pánerotizmus véletlenül felvillanó megnyilatkozásainak tekintse csupán. Akkortájt én még nem bírtam hevességem és egyetemes kiszolgáltatottságom miatt disztingválni, házastárs és eszményítő vágyak, a Fészek Klub táncünnepélyeinek hölgyei és nívótlan utcai rögtönzések, sőt utcalányok kavarogtak előttem úgyszólván megkülönböztethetetlenül és szüntelenül.] ¹ (Komoly érzelmi viszonyom az eddig felsoroltakból csak Kató, Zorka, Ilonka és természetesen Klára.)

Ez a kötet volt legdúltabb kötetem, mielőtt elkészültem az átdolgozásával. Legéretlenebb a Kalibán lehetett, abban még sok „neopacifista szándék” keveredik expresszionista hatásokkal. A lényeg az lehetett, hogy bátrabb, sőt extrém képzettársítások jelentkeztek, tartalmilag többnyire éretlen anyagot hordozva és igen sok ízlésbeli gyengeséggel. Mindenesetre ebben a Kalibánban téptem el magamat Babitstól. A Kalibánban, körülbelül a kötet fele idejében, már nagyon erősek voltak az említett expresszionista törekvéseim, és nagyon erős az a szuggesztió, amelyet a fokozódó Operába járás tett rám: a vezérmotívumok használata. Azt hittem ugyanis, hogy mivel az emberi lélekben egyszerre több vagy sok érzés keveredik és bujkál egymáson át – és át nem gondolt voltában és együttesen hat, utánozni lehetne és kellene a zenekari polifóniát, de nem befejezett mondatokban, hanem csak jelzésekben. Ahogyan ugyanebben az időben a modern európai festészet legtöbbet emlegetett új titánjai (javarészt már öregedők) jártak el a maguk témáinak ábrázolásánál. Pl. a Tannhäuser-nyitányt ² hamar megismervén, „elvben” kifejezetten utánoztam, s általában a wagneri „Leitmotiv”-módszert. ³ Ez az utóbbi később még azzal is „wagnerizálódott”, hogy a Ring négy zenedrámájának ⁴ Edda-dal-szerű ⁵ formáját is többé-kevésbé átvettem aszerint, ⁶ hogy a wagneri zenéjükből mit tudtam már fejből énekelni.

Ez az értelmet összetördelő (és kezdetben sajnos nem pontosan alkalmazott) logikátlan logika persze meglepő kapcsolásokat tett lehetővé, és én egyszerre olyanféleképp kezdtem modernnek érezni magamat 923-tól kezdve, mint senki mást. Szóval, eredetivé kezdtem válni. Ennek az áttörésnek, mint mondtam, a Kalibánban már messze nyúló jelei vannak, de a módszer a Fény, fény, fényben alakult ki teljesen. A továbbiakban most majd szükségképpen el kell hagynom az erre vonatkozó állandó utalást, hiszen emlékezetemben folyton keveredik az első változat és a végleges kidolgozás. 1930 táján már mindenesetre igyekeztem szabadulni modern éretlenségeimtől, tanú rá a Debrecenben kiadott első kis válogatott versek kötete. ⁷ Akkorára készültem el átdolgozásaim elméletével (magamban), és az összes anyag átdolgozása csak azért késett oly sokat, késleltetve az Összes versek megjelenését is, mert közben folyton újakat írtam, és szerintem most már jót, amit nem akartam keverni az éretlen előzményekkel.

A Fény, fény, fény tehát a Kalibán tetőzése ebből a szempontból.

Móricz Zsigmond és Mikes Lajos a kötet megjelenése után a Metropol éttermében ⁸ egyszer alaposan lehordott ezekért a versekért mint mesteri színészkedésért. ⁹

Jegyzetek

¹ Az emlékezés gépiratán filctollal átlósan áthúzott rész.

² Richard Wagner (1813–1883) háromfelvonásos operája: Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny (Tannhäuser und der Sängerkrieg auf Wartburg).

³ Leitmotiv (leitmotif): vezérmotívum (német ny.). Elsősorban zenei fogalom. Azt a jellegzetes zenei gondolatot jelöli, amely valamely szereplőhöz, tárgyhoz kapcsolódik, azzal együtt tér vissza akár változatlanul, akár módosulva vagy átalakulva. Elsősorban Wagner zenedrámáit jellemzi, de ezt a technikát használta Richard Strauss, Alban Berg, megtalálható még Hector Berlioz és Liszt Ferenc szimfóniáiban is. A leitmotiv-technika eredete visszanyúlik Christoph Willibald Gluck opera-művészetéig és Beethoven Fidelio c. művéig.

⁴ Ring: A Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) Richard Wagner négy operából álló ciklusa. A tetralógia egyes darabjai: A Rajna kincse (Das Rheingold), A walkür (Die Walküre), Siegfried, Az istenek alkonya (Götterdämmerung). Megalkotásakor alakította ki Wagner saját leitmotiv-technikáját, mely zenedrámái gondolati kereteinek, utalásrendszerének megjelenítésében játszik fontos szerepet. A vezérmotívumok úgy kapcsolódnak személyekhez, drámai szituációkhoz vagy kultikus tárgyakhoz, hogy jelentésük lehet konkrét és elvont. Wagner eredeti elképzelése szerint a néző a teljes ciklust kíséri végig. Bemutatása érdekében operaházat épített Bayreuth-ban.

⁵ Edda: izlandi gyűjteménye a germán mitológiai, kultikus istenekről és hősökről szóló költeményeknek.

⁶ A Ring-tetralógia alkotásakor Wagner elsősorban a germán és a skandináv mítoszvilág történeteit használta fel. Az Edda-dalok mellett Völsunga saga, Thidriks saga és a Nibelung-ének volt hatással a ciklus keletkezésére.

⁷ Szabó Lőrinc Válogatott Versei, szerk. Juhász Géza, Kardos László, Nagy Károly és társai, Debrecen, 1934 (Uj Irók. 8.).

⁸ Metropol Szálló, Rákóczi út 58., Az Est-lapok szerkesztősége közelében; híresen jó konyhát vezetett.

⁹ Ld. a következő Móricz – Mikes c. írást:
 

Móricz – Mikes ¹

A Fény, fény, fény megjelenése után – 1923-24 körül ² – együtt ebédeltem Zsiga bácsival és Mikessel a Metropolban. Utána egyszer csak hozzám fordult Móricz:
– Hanem, Lőrinc – mondja –, mikor írsz már olyan verseket, amilyeneket én várok tőled?
Kissé meghökkenve mondtam:
– Hát ez a kötet nem olyan?
– Nem.
Meglepett, tetszett, lefegyverezett ez az egyszerűség és a jó barátian őszinte hang. Nem örültem neki, s mégis, mintha legtitkosabb sugallataimat, gyanúimat, félelmeimet szólaltatta volna meg. Valószínűleg ösztönösen éreztem, hogy mennyi rendetlenséget, következetlenséget, felületességet is takar még a versek nagy tarkasága, szikrázása, túl heves gesztikulálása. Móricz folytatta:
– Tudja isten, olyan ez a könyv, mint egy nagyszerű színészkedés… Nem is tudtam elolvasni, csak félig, addig vágtam fel, ott van nyitva.
Mikes megjegyezte, hogy „nagy percent bennük az ész”. Nyilván azt akarta mondani, hogy a szándékosság, az elvi következetesség, a stílus tartása. Ha csakugyan erre gondolt, igaza volt; de a szavait én csak később értettem, értelmeztem így; ekkor még inkább úgy gondoltam, hogy csak a gondolati elemek elleni szokott tiltakozás szól belőle.
– Olyan ésszel csinált dolgoknak hatnak – duplázott rá Móricz.
Nem értettem őket.
– De hiszen ésszel, csak ésszel, semmit se lehet csinálni! Fél esztendeje egy sort sem írtam, pedig az eszem nyilván ugyanaz – jegyeztem meg kedvetlenül.
Zsiga bácsi Mikes dr.-hoz fordult:
– Amikor Shakespeare szonettjeit fordította Lőrinc, ³ akkor azt mondtam magamban: na, végre itt van egy ember, aki annyira uralkodik a formán, hogy teljesen ki tudja fejezni magát.
Éreztem, hogy én bizony nem uralkodom a formán, és rettenetes vágy fogott el, hogy végre uralkodjam már, hiszen mindig ezt akartam, s íme mások is ezt várták tőlem.
Mikes folytatta:
– Én nem tudom, mit becsülnek úgy azokon a szonetteken, egyik olyan, mint a másik. Amikor húszat megcsinált, úgy benne volt a formában, hogy végigrohant a többin. Nem is lehet őket elolvasni.
– Nem is olvastam én belőlük többet, mint tízet, összevissza – vallotta meg Móricz.
Megint szégyelltem magamat: az én bűnöm, ha ilyenek azok a szonettek. Bár titokban el kellett ismernem, hogy részben igaza van a két „öregnek”.
A beszélgetés aztán más irányba fordult.
Az egész jelenetre nagyon élénken emlékeztem mindig, ez a néhány perc rendkívüli hatással volt a fejlődésemre, önkritikámra, magamhoz való őszinteségemre. Véletlenül gyorsírással lejegyeztem egy szelet papírra minden szót, s a papírt eltettem. Ma találtam meg nagy örömmel, s azonnal legépeltem az egészet.
1942. január. 1.

Jegyzetek

¹ Utolsó megjelenése: Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Bp., Osiris, 2003, 607–608.

² 1925 végén jelent meg 1926-os dátumozással a kötet.

³ Megjelenése: Shakespeare szonettjei, ford. Szabó Lőrinc, Genius, Bp. 1921.
 

Tücsökzene

258.
Fény, fény, fény

Lázadás lettem, égiháború,
tűzvész; nem szelid sugárkoszorú;
fény, fény, fény, szárny, rakéták, zűrzavar!
Villám-agancsait a Zivatar
büszkén hordozta előttem, hiszen
heroldom volt, apám és istenem;
de nem tudtam kótázni a szavát,
vagy csak néha. Már nem fogott a gát,
a babitsi, és erőm parttalan
áradt, hígult. Új formák mágnesét
akartam; s törni a régiekét
(nem lévén uruk); s új izlést, s olyan
új logikát, mely, mint egy zenekar,
saját magának is belerivall
a dallamába: vágyak s mámorok
viharát zengtem Wagner álmodott
lelkével, ifjú, káprázó titán,
dörgő dobokkal és lángtrombitán.

A Vers és valóság kommentárja a vershez:

Ez a Tücsök-könyv lépésről lépésre követi a költői fejlődésemet, és némiképp kritizálja és ismerteti a stílusfejlődést is, rábízva az olvasóra, hogy előszedje az Összes versek ¹ megfelelő részét. Ebben a versben többé-kevésbé világos utalások vagy egyenes célzások a következők: „Villámagancsát a zivatar” stb.; „zenekar”, ² „saját magába, dörgő dobok”, „lángtrombita”. – Lázadás, égiháború, tűzvész, fényrakéták, zűrzavar, – ez mind jellemezni akart valamicskét és ellentétet állítani a nyugodt, öregkori pesszimizmussal szembe, a „szelid sugárkoszorú”-val szemben, ami majdnem nyíltan idézi Tóth Árpád Esti sugárkoszorúját. ³ Wagner azért szerepel a versben, mert az ő zeneszövési módján akartam – vagyis inkább hittem, hogy akartam – egymáson átbújtatni az idegek polifon érzésvilágát.

Jegyzetek

¹ Szabó Lőrinc Összes versei, Singer és Wolfner, Bp. 1943.

² Konkrét utalások a kötetre: „Villám-agancsait a zivatar” (Álarc mögül [Ki van itt az éghez közelebb?]; „óh, forró fény-zenekar!” (Képzelt utazások [E kacagó nápolyi akonyatban]); „Az vagyok, az, őrűlt zenekar!” (Kétségbeesés [Zengő, fájdalmas életem]); „Neved – óh vad dobok dühe pereg!” (A megszállott [Nem akarlak, s csak rád gondolok]).

³ Tóth Árpád Esti sugárkoszorú c. verse Szabó Lőrinc korábbi Föld, erdő, isten IX. Titkok c. versét idézi. Szabó Lőrinc versében: „...míg az alkonyat / lobogása koszorúzta fejed”; Tóth Árpádnál ez a motívum így bukkan fel: „halk sugárkoszorút / Font hajad sötét lombjába az alkony”. (Szabó Lőrinc versének első megjelenése: Nyugat, 1921. 21. sz. [nov. 1.] 597. p. Tóth Árpád verseinek kritikai kiadása szerint az Esti sugárkoszorú 1922-ben íródott. A versről ld. Tóth Árpád Összes művei: Költemények, töredékek, tréfás hírlapi versek, rögtönzések, s. a. r. Kardos László, Kocztur Gizella, Akadémiai, Bp., 1964, 607.) Érdekes, ahogyan Szabó Lőrinc kései, Réti alkony c. versében is visszaköszön ez a kép: „Fejed köré démutka-rácson át / réti alkony tüz hunyó glóriát”.