Korábbi változat (1925)
Óh félhomály, gyáva lemondás!

Szemeim, ezek a nyomorúltak,
elkoldusodtak, megfakúltak, –
tükrömből gyáván visszanéznek
és rabságukban rabnak látnak:
cinkosa lettek e bús világnak.

Szemeim: aszott láng remeg ki belőlük,
fürge lábakkal fut a pénz előlük
s lomhán tűrik, hogy okos bitangok
rabló kedvüket elorozzák –
Óh, fáradt fények! – alázatosság! – –

Óh, félhomály! gyáva lemondás!
Korhadt napok, lassú romlás!
Én kard vagyok és villám vagyok
s ha apró a pénz és minden öröm,
rossz ablakukat egyszer betöröm:

rothadt vér szálljon gyökerükből,
fekete kisértet üregükből, –
ne legyenek cselédeim,
ha nem látnak szabadnak, úrnak,
szemeim, ezek a nyomorúltak!