Erdő, te boldog! Óh, milliárd
vad mámor együtt, összezárt,
eleven tornyok, részegek,
egymásba habzó emeletek:
a fák virágpor-fellege
egyszerre mindnek gyönyöre:
be dús vagy, erdő, meztelen,
egyetemes, nagy szerelem!
Mint búvár a tengerbe, úgy
merülök beléd. Sehol külön út,
külön cél – Óh, hogy ölelik
egymást gyilkos gyökereid,
hogy repes a lomb! Ezer driád
önti szét kéj s harc varázslatát:
zöld husukban zölden zizeg a vér
és ami meghal, a többiben él,
tovább él, ujjong, akar, fenyeget – –
Erdő, vedd, vidd az életemet!
Erdő, én sápadok, eltünök
vágyaid milliárd ajka között:
belédhalok: e habzsoló szerelem
mindenségébe temetkezem –
féreg vagyok, agyam csupa gyász:
válts meg, te részeg Óriás!