Vers és valóság
Abból a 180-200 költeményből, amely a négy első kötetemet összeadja, 1 vagyis amit 1926 előtt írtam, ezt a verset dolgoztam át és bővítettem ki legjobban. Eredeti változata nagyon híg volt, de elsőrendű keretet adott egy később elképzelt családéletrajzi műhöz. Ennélfogva időben legkésőbbre maradt. Tulajdonképpen már benne van az (öntudatlanul elképzelt) Tücsökzene gondolata vagy vágya. Minden adat az édesanyámtól való benne. A város-, illetve falunevek és az emberi nevek rokonokéi és ismerősökéi, valamennyi helytálló. Hogy anyukáék „megégtek”, vagyis, hogy leégett a házuk, arról sokszor beszélt, és a nagy szekérutazásról Miskolcra, és arról, hogy a zsákban vitt cica a Tiszába esett és vízbe fúlt. Anyai nagyapámnak, Panyiczky János cséplőgépésznek a halála is ilyenféle lehetett, ahogy a vers leírja. Ez a P. János még tudott lengyelül. Nyaranta cséplőgépével faluról falura járt, és úgy látszik, nagy ritkaság volt akkor még a masina. (Előtte csupán hadaróval csépeltek vagy lóval nyomtattak.) Így szerezte meg a télirevalót. És szerzett is kisebb földeket, azokat aztán elitta és teherbe ejtett lányok kártalanítására elherdálta. Nagyon jókedvű, nagy, erős ember volt. „Nálunk szakajtóban állt a kamrában az ezüstpénz, csupa 5 forintos!” – dicsekedett számtalanszor anyám a régi dicsőséggel. De Isten megbüntette öregkorára Jánost, aki már a vasútnál fejezte be gépészi életét, ott fázott meg a lába és lett halálos beteg ő maga. Felesége Kubányi Julianna volt, én még ismertem, János nagyapámat már nem. Rendkívül egyszerű, főkötős falusias néni volt ez a Juliska néni, a miskolci Zöldfa u. 33. alatt, 2 ahol a másik lányánál, a fiatalabbik Juliskánál (Szabó Gézáné) élt, sokszor láttam, amint az ajtó mellett egy odahengerített nagy kövön ült. Úgy élt, mintha a gyermekeinek a jobbágya lett volna. P. János azonban a halála előtt Istenhez tért, mert szörnyen szégyellte, hogy betegsége során nem tudott kimenni a szobából és ott végezte a szükségleteit az ágyban, és szégyellte magát, hogy a feleségének kellett hordania tőle az edényt. Mindezt elmondja a versben az anyám. Ebben a versben tűnik fel Mamika is, egy öreg cseléd, akit mi örököltünk az öreg Panyiczkyaktól; később a Tücsökzenében is szerepel, az asztaltáncoltatásoknál. Ugyanígy igazak anyuka elbeszélései a zárdáról (noha református volt), az elemiről, „ernyedetlen” szorgalmáról, továbbá testvérnénjéről, akit csak „nénjé”-nek neveztek (P. Jolánka), aki siketnéma volt és gyönyörűen varrt. Mutogatással olyan rendkívül komplikált mondatokat is meg lehetett értetni teljesen iskolázatlan agyával, mint pl.: „Vilmos császár egy hadihajón 3 hetes tengeri utazás után elment Palesztinába, és ott Jeruzsálemben megnézte a szent sírt.” (Érdekes, hogy apai ágon Kálmán nagybátyám volt siket, de ő 16-17 éves korában betegség következtében szerezte.) 3 Itt van a versben Nagyék neve: ennek a vasutascsaládnak a lányával 20-30 évvel később Balassagyarmaton találkoztam. Tipanuc bácsiról, a keresztapámról már szintén csak anyám elbeszélése – vagyis e vers – alapján tudok: jókedvű, ivós és énekes ember volt, a Tücsökzene szintén említi. Egy nagy miskolci (valószínűleg görömbölytapolcai) vasutasmajálison Tipanuc bácsitól hallottam életemben az első viccet, melyet megértettem. Így hangzott: A falu közös bikaistállót épített. Az avatóünnepségen a bíró odamegy a kapuhoz, alája áll és fordul kedélyesen a hallgatósághoz: „Na, hadd lám, befér-e ezen a kapun egy olyan nagy marha, mint én.” – Ugyanakkor valami nagy pajtában egy szintén 5 éves kislánnyal megtáncoltattak. Siralmasan jártuk a csárdást. (Ma sem tudok táncolni.)
Jegyzetek
1
A költő anyja: Panyiczky Ilona (1876–1947); családja lengyel eredetű: dédapja, Panyiczky János telepedett meg Magyarországon.
3
A költő édesapja id. Szabó Lőrinc legidősebb bátyja, Szabó Kálmán (1867–1938) egy fertőző betegség következtében megsiketült, nyomdász lett, alakja megörökítődött a Tücsökzenében (91. Kálmán bácsi); az ő fia Gáborjáni Szabó Kálmán (1897–1955), festőművész.
Édesanya
(Rádióinterjú) 1
Részlet
Mi a legszebb emléke vele kapcsolatban? – Ó, Istenem, a legtöbb édesanya egy-egy élő regény a fiú szívében. Most rendezem sajtó alá könyvnapra az Összes verseimet, nézze ezt a 700 oldalnyi levonatot: magam is meglepődtem, hogy mennyit szerepel bennük anyuka. Legrészletesebben az Anyám mesélte című vers foglalkozik vele, amelyet most átírtam és kibővítettem: 2 minden benne van, amit mesélni szokott, kezdve attól, hogy kislány korában Tiszalökről menekültek… A nagyapám ugyanis ispán és gépész volt, s leégett a házuk, s ők négy szekér bútorral Miskolcra menekültek a tűz elől és útközben a kompról a Tiszába esett és belefúlt négy cica egy zsákban. Szóval ez a versem mond el legtöbbet az anyámról.
Jegyzetek
1
Elhangzott az 1943. máj. 2-án, 17 órakor kezdődő, a Budapest I. csatornán sugárzott Édesanyám – Ének, vers és szép szó az édesanyáról c. műsorban, melyet Babay József vezetett be. Megjelenése: Szabó Lőrinc: Vallomások: Naplók beszélgetések levelek, szerk., jegyz., utószó, életrajz Horányi Károly, Kabdebó Lóránt, Bp. Osiris, 2008, 216.
2
Az eredetileg 25 soros költeményt 108 sorossá bővítette. Ez az átdolgozott változat először az Uj Idők, 1943. máj. 22-i számában jelent meg.