Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Ez és a következő vers egy fiatalkori, nagyon idealista szerelmemről szól. ¹ Hosszú évek elszakadása után ugyanis megint találkoztunk teljesen megváltozott körülmények közt, s akkor ő már asszony volt. Én tulajdonképpen meggyűlöltem már és elutasítottam ideiglenesen az emlékét is, noha nem tagadom, még vágytam rá, ha a mellőzött szerelmes féltékenységével és bosszúvágyával; egy kicsit azonban még a diákkori szeretet maradványával is. Most már én voltam vele szemben tulajdonképpen komisz és fölényes. Pedig még mindig nagyon jólesett, hogy átmenetileg fellobbant szeretetével levette ifjúságom emlékéről azt a nyomasztó terhet, amit az elutasítása, majd a közben történt események keltettek bennem.

Rövid ekkori kapcsolatunk idején mindamellett nemcsak ezek a nemesebbnek mondható érzések uralkodtak bennem, hanem egy egészen gyermekies triumfálás. Soha később senkivel ilyen kielégülését a gőgnek nem éreztem, és most utólag, kellőképpen szégyellem magamat érte. Az ideálomlás volt a gyűlölet alapja, és ezzel a furcsa érzéssel az ideál nem restaurálódott ugyan, de némi bűnbocsánatot nyert, amiért nem tagadott ki magából. Az ő lakásán, majd a szabadban találkoztunk néhányszor, én Az Est szerkesztőségéből szöktem meg, mintegy két délelőttnyi riport közt. Az érzelmi megjelenítés tulajdonképpen az eksztatikus múltnak szólt, az első vers is céloz rá, hogy „folyton elém rajzol a hála” ² – hiszen csakugyan sokat gondoltam rá előzetesen szerelemmel – és rettentő gyűlölettel is. Az asszony fiatalon valóban érdekes szépség volt, amiről sejtelme sem lehet azoknak, akik csak később ismerték meg. Lányában pontosan megismétlődött gyermekkori különös szépsége: teljesen elképesztett 1940 körül a szépség és hasonlóság, mellyel elibém került. ³ – A vers tulajdonképpen hálavers, amely csak erről a kimondható mozzanatról beszél s a lényeget elhallgatja.

Jegyzetek

¹ Dienes Kató, Szabó Lőrinc osztálytársa a debreceni Református Gimnáziumban, Dienes László húga, később Czellár Ferencné (1900–1974). Ld. róla: Szabó Lőrinc: Vallomások: Naplók beszélgetések levelek, szerk., jegyz., utószó, életrajz Horányi Károly, Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp., 2008, 9–26, 31, 33–34, 64, 68, 70, 533, 627–631, 639, 643–644, 849, 884. Ld. még a Tücsökzene 207. Elmulasztott ébredés c. versét; Czellár Ferencné Dienes Kató visszaemlékezései Szabó Lőrincre az együtt töltött iskolaévek alapján = Érlelő diákévek: Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920-as évekről, összeáll., kiad., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Petőfi Irodalmi Múzeum, Népművelési Propaganda Iroda, Bp., 1979, 50–55.

² Azért első, mert ezt és a következőt egybe tartozónak érezte Szabó Lőrinc, mint említette is, mindkettő ugyanarról a szerelemről szól.

³ Czellár Ágnes, Aga (1920). Később Dienes Valéria Orkesztikai Iskolájának tanítványa.