Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten. 1. A vándor elindul

A kötetről

Gyomán Kner-kiadásban jelent meg Szabó Lőrinc első verseskötete, a Föld, erdő, isten, 1922. április 28-án hagyva el a Kner-nyomdát[1] A kötet 38 számozott, cím nélküli költeményt tartalmaz, melyek későbbi átdolgozásuk után Szabó Lőrinc 1943-ban megjelenő Összes versei-ben már nem csak római számmal, hanem címekkel is ellátva szerepelnek, és az egyes darabok azonosításakor az itt látható megjelölések használatosak a szakirodalomban.

A kötet címhasználatában gyakori a bizonytalanság, ugyanis a címet legtöbbször végig nagybetűvel szerepeltetik a különböző kiadások, így maga az első, Kner-féle megjelentetés is: FÖLD, ERDŐ, ISTEN. Jelen digitális kiadásunkban a kötet címét a költő által definitívnek nyilvánított 1943-as Szabó Lőrinc Összes versei alapján írjuk; ebben a kötetben minden jobboldali élőfejen így szerepel a kötetcím: Föld, erdő, isten. Az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattárában (továbbiakban MTA KIK Kézirattár) őrzött korrektúrapéldányban oldalanként aprólékosan korrigált szöveg felett is ez a címváltozat áll. Ez az írásmód szerepel az 1934-ben kiadott Válogatott Versei Juhász Géza által jegyzett bevezetésében is. Ennek a kiadásnak az 1940-es Válogatott versei számára általa átdolgozott bevezetőjében így korrigálta: Föld, erdő, Isten. De ezt már az 1943-i Szabó Lőrinc Összes versei kötetbe nem vette át. A kötet címét korábban a költő életében utoljára megjelenő gyűjteményes kötet (Szabó Lőrinc Válogatott versei 1922–1956, Magvető, Budapest, 1956.) tartalomjegyzékében és bevezető tanulmányában közölt írásmód alapján alkalmaztuk kiadásainkban: Föld, Erdő, Isten. Az 1956-os kiadás politikai viharai azonban lehet, hogy elterelték a költő figyelmét a tartalomjegyzék ellenőrzésétől; az is elképzelhető, hogy az 1956-os kötet írásmódja a szerkesztő Csanádi Imre rögtönzése volt. Azonban maga a költő is, főleg a háború utáni levelezésében, feljegyzéseiben az angolos formájú nagybetűs, Föld, Erdő, Isten formulát, illetve a FEI rövidítést használta. Kritikusai (az 1922-i kiadás esetében is, ld. a recenziókat) és az irodalomtörténeti leírások váltakozva használták mindhárom variánst

A Föld, erdő, isten kötet alapját a költő Nyugatban megjelent versei képezték. A lapban saját műveivel először az 1920. évfolyam 11–12. összevont júniusi számában jelentkezett a 609–612. oldalakon, „Szabó Lőrincz Négy vers” jelöléssel, melyből az elsőt, az akkor még Novus nascitur ordo címet viselő költeményét első kötetébe is felvette, XXXI. sorszámot adva neki. Később ez a vers, az 1943-as Összes versei számára történő átdolgozás után a Jelenések címet kapja. A másik három közül a Záporban és az Augusztus csak második kötetében, a Kalibán-ban kapott helyet, szintén, mint a folyóiratban, egymás mellett. Negyedik művét, a Karambol-t később nem tartotta érdemesnek kötetbe felvenni.

A következő alkalommal a Nyugat április 1-jei, 7. számában jelentek meg saját munkái, a címlapon „Szabó Lőrincz: Hét vers” jelöléssel, az 531–535. oldalak élőfején „Szabó Lőrincz: Versek” jelöléssel. Ezek közül kettőt, az Élet zenéjét, ritmusok életét! és a Óh tiszta élet, boldogság! címűt utóbb kötetbe nem válogatta be a költő,[2] a többi a Föld, erdő, isten kötetbe kerül majd, és e helyen még címekkel szerepelnek. (Azonban ezek a címek nem lesznek azonosak az 1943-as Összes versei-ben szereplőkkel.) Az itt található versek akkori és későbbi címükön, illetve sorszámukkal: Álarc mögűl (533. p.) utóbb V., illetőleg az Összes versei-ben Egyedűl; Vers a hajnali erdőről (533–534. p.) az utóbb XI. illetőleg Összes versei-ben Hajnali himnusz; Legyünk mi is egyszerü emberek (534–535. p.) utóbb XXXII., illetőleg az Összes versei-ben A föld barátai; Kacagó Dionysos (535. p.), utóbb XXXIII., illetőleg az Összes versei-ben A barbár tanítvány; Hemperegve a porban, a fényben (535. p.) utóbb XXXIV. illetőleg az Összes versei-ben Torzonborz, fekete állat.

Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt az augusztus 1-jei, 15. számban közölte a kötet 12 darabját római sorszámozással (1140–1144. p.), a később már más számon, illetve címmel ismert következő verseket: I. (I.) A vándor elindul, II. (VI.) Reggel, III.(XVIII.) Este, VI. (XXIV.) Pásztorsípon, VII.(XXIX.) A hazatért kedvesről, X. (XXXII.) Mondják, hogy szép, XXIV. (XXXIII.) A halál csiráival…, XXVII. (XXXIV.) Könyvvel a temetőben, XXIX. (XLIX.) Rutilius levele, XXXV. (XLVI.) Fák között, XXXVI. (XLV.) Uránia, XXXVIII. (L.) Párbeszéd. A versek végén Szabó Lőrinc névjelzés. A folyóirat címlapján még: „Szabó Lőrincz: Dunántúli idillek (Tizenkét vers)”, oldalak élőfején már: „Szabó Lőrinc: Dunántúli idillek” látható. Ezt a címet – melyet Kner Imréhez írott levelében Osvát Ernőtől eredeztetett – gondolta először kötete címének is, [3] némiképp Tennysonra utalva, az Idylls of the Kings című archaizáló hangnemű allegorikus ciklusára. Azonban a címben előforduló „idillek” szón kívül semmi közös nem köti össze a Nyugatban közölt verseket az angol költő Arthur-mondakört feldolgozó ciklusával. Ahogyan Szabó Lőrinc is később megjegyezte, Tennyson műve csak sugallatot adott a címhez. A költő Vers és valóság-kommentárja szerint: ez a terjedelmét tekintve is jelentős Nyugat-beli közlés tette őt ismertté.[4]

Az 1921 november 1-jei számban további, a Föld, erdő, isten-ben is majd szereplő öt vers, a XXVIII (I.) Pannón ősz, a IX. (II.) Titkok, a VIII. (III.) Zavar, a XXI. (IV.) Titkos fájdalom, és a XX. (V.) Magány található Versek gyűjtőcím alatt (1596–1597. p.), egyedi cím nélkül, folyamatos számozással. Utolsóként jelent meg Vers címen a Nyugat 1922-i évfolyam február 1-jei, 3. számában a kötet XIV., a később Erdei szerelem címet viselő darabja.

Szabó Lőrinc hagyatékában fennmaradt egy korrektúra ív, melyen a Nyugat folyóirat szedésével Három vers gyűjtőcím alatt a Föld, erdő, isten három darabja szerepel (IV. Sötétség, holdfény, XXII. Tétlen jövendő, XXV. A következő pillanat); minden külön jelölés nélkül, akárcsak a versszakok, úgy követik egymást.

1920-as Nyugat-beli költői bemutatkozása előtt majd két éve, hogy 1918 novemberében, a világháborús frontok összeomlása után érkezett Budapestre Szabó Lőrinc. Először bátyja hatására a Műegyetem Gépészmérnöki karára iratkozott be, majd átment a Budapesti Tudományegyetem (1921-től M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem, ma ELTE) magyar–német–latin szakára. Kezdeti nehézségek után a véletlenek kegyeltje lesz: közeli baráti viszonyba kerül Babits Mihállyal, atyai jó barátot szerez Graf Ferenc bornagykereskedő személyében, akinek Podmaniczky utcai lakásában lakott 1919 elejétől őszéig. Lelkesen üdvözölte a Köztársaság kikiáltását, és híve volt az új baloldali eszméknek.[5] A forradalmi eseményekhez való viszonyát alapvetően meghatározta a Nyugat folyóirat és köre, mely akkor a szellemi élet mércéjévé, meghatározó irányzatává vált. A Tanácsköztársaság idején az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Hivatal munkatársaként, a korábban, már Debrecenben megismert Dienes László és Kőhalmi Béla titkáraként is dolgozott. Augusztustól szeptember végéig a Magyar Írók Szövetségénél, Babits Mihály ajánlásával az alapító elnök, Szabó Dezső mellett volt titkár. Visszatekintése szerint a kommün sok eseménye elriasztotta, ugyanakkor a diktatúra bukása után, 1919 őszén és még később az események hatása alatt – úgymond – visszafordult a forradalmisághoz.[6]

Szabó Lőrinc az 1920-as évek legelején

1919 őszétől napjainak nagy részét a Centrál kávéházban töltötte, jelentős irodalmi barátságokra tett szert, különösen Schöpflin Aladárhoz, Tóth Árpádhoz. Móricz Zsigmondhoz és Király Györgyhöz került közel. Életének e szakaszát részletesen felidézi, hosszú, Békés Istvánnak írott levélnaplója és az 1919 decembere és 1920. május 29. között vezetett ún. Kisnapló-ja.[7] 1920. júniusi, első önálló költői megjelenése előtt fordításait már közölte a Nyugat: az 1920. 3–4-i februári számában jelent meg Omar Khajjám 25 rubáijának fordítása, melynek alapja a FitzGerald-féle átköltés volt. Ezt követően jelentek meg első fordításkötetei: Baudelaire: Kis költemények prózában (1920), melyet maga Babits hitelesített a Lantos kiadó számára,[8] Wilde és Verlaine fordításai, majd 1921-ben a Shakespeare szonettek a Geniusnál,. Az utóbbi kiadói megbízás anyagi lehetőséget is teremtett saját költői-írói tevékenységére.[9]

A Vers és valóság-kommentárjában a Föld, erdő, isten-ről összefoglalóan a következőt jegyezte meg Szabó Lőrinc: „Ezekben a versekben a babitsi közös életünk hangulata és gondolatvilága kapott feldolgozást, máris keveredve tiszabecsi nyaralási emlékekkel és antikra hangolt balatoni elragadtatásokkal és valami szerelmi panteizmussal.”[10]

A kötet anyagának a kialakulását alapvetően befolyásolta Babits Mihály személye. Már diákkorában megismerkedett Babits költészetével, s ahogyan mesterére emlékezve elmondta: „Baudelaire-rel, Verlaine-nel és a francia szimbolistákkal meg a parnasszistákkal ő lett a mintaképem”. Az egyetemen elsősorban Babits meghirdetett előadásai és szemináriumai érdekelték. 1918 novemberében a Nyugat szerkesztőségében ismerkedett meg vele személyesen,[11] műveit hozva bírálatra, majd Babits meghívta magához. A versekről megjegyezte: „Kérem, nyugodtan ki lehetne adni, de azt ajánlom, hogy várjunk. A forma teljesen kész. De hát a méh is a sejteket készíti el előbb, a tartalom azután jön.”[12] S ezzel a második találkozással kezdődött el mester és tanítvány jellegű barátságuk. Életének erről az időszakáról nyilatkozta: „Babits Mihály néhány évére, az 1920-as esztendők fordulójára úgy gondolok, mint egy szellemi tündérországra, amelyben gyermek voltam, mint egy műhelyre, melynek lakóként és munkatársként láttam, figyeltem, éreztem lüktető és rejtelmes üzemmenetét; úgy gondolok rá, mint egy csodálatos, fájdalmas, érthetetlen és döntő fejezetére a saját életrajzomnak.”[13]

A Nyugatban való megjelenéssel Babits váratta ifjú barátját, és ahogyan Szabó Lőrinc később felidézte: „Flaubert-re hivatkozott, aki megváratta a tanítványát, Maupassant-t, épp mert magas várakozással volt iránta.”[14] Egy hónappal Nyugatban való első költői megjelenését követően, 1920 júliusában Babits lakásába fogadta. Kapcsolatukat így jellemezte Szabó Lőrinc: „B.-csal a legteljesebb intimitásban voltam, lelki-baráti bizalmasságban.”[15] Babits a Nyugat 1920. decemberi számában közzétett Csillagokig című versében Szabó Lőrincet szólította meg: „Aludj, barátom! s építsd erőidet a jövőnek!”[16] Az 1921. januári számában jelent meg Szabó Lőrinc méltatása Babits Nyugtalanság völgye kötetéről. Ebben mestere jelentőségét így jellemezte: „Babits megteremtette az új költői nyelvet. Ez az érdem már múltja érdeme, bár eredménye a jelené, mert mindenütt megérzik hatása (Meggyőződésem, hogy a Babits-hatás a magyar irodalmat mélyebben és tartósabban fogja érinteni, mint az Adyé.)” „A vallásos életszemlélet eddig is nagy szerepet játszott Babitsnál, de itt csúcsosodik ki abban az istenhitben, mely a végső Béke istenének hite, az élet megdönthetetlen törvényeiben, a múló divatok árján fölül azt igazgató Eszmék megismerhetetlen logikájában és matematikai hatalmában való hit, fátum és predesztináció.”[17]

Az antikizáló stilizáció, a versek szituációjának személytelen jellege ellenére a Föld, erdő, isten-t átszövik az életrajzi motívumok, akárcsak Babitsnak a Héraklész-mondakör egyes elszigetelt epizódjait felhasználó, Mythológia című novelláját, melyben a mester és tanítványa személyes barátságának története elevenedik meg. Ebben az elbeszélésben egy sebesült fiú, Hylas Herakles általi megtalálását, ápolását, az iránta érzett szeretetet, és a fiú elvesztésének fájdalmát írta meg. Maga az elbeszélés némiképp modellezi kettejük kapcsolatát, akkor is ha Hylas alakja nem utalhat Szabó Lőrincre, hisz a mű 1918-ban jelent meg, s feltehetően lélektani rajzát Komjáthy Aladár költőhöz fűződő barátsága inspirálta, aki tanítványa volt az újpesti gimnáziumban, s akihez A „Fiamhoz” című versét is írta.

Szabó Lőrinc két vers Babitshoz kötődését tette nyilvánvalóvá a későbbi, átdolgozás utáni címadással. Ezek: XVII. A szelíd tanítvány és XXXIII. A barbár tanítvány. Basch Lóránt ezekhez hozzávette még a XVI. A hasztalan lázadás című darabot is, abban a hiszemben, hogy a vers által megszólított maga Babits.[18] Azonban e költeményhez fűzött, jóval később megismerhető Vers és valóság-kommentár ezt cáfolja. Eszerint a vers címzettje Szabó Lőrinc felesége, Klára. E versben tiltakozik az asszony rá gyakorolt hatása ellen, ugyanakkor érzi növekvő ragaszkodását irányában. A XVI., XVII., és Basch nyomán a XXXIII. verset Rába György is, Babits személye által inspiráltnak tartotta, együttesüket önálló fejezetnek tekintette, két ellentétes alkat rokonszenven és kölcsönös megbecsülésen alapuló egymásra találása és elválása elbeszélésének, melyben „két ember szükségszerű, bekövetkező ellentétének magyarázatára bukkanunk”.[19] A XVII. A szelíd tanítvány című darabban a tanítványi rajongás már a Jézussal való párhuzamra utal: „A Hegyen is te beszéltél velem”, elfogódottságát pedig Georgétól kölcsönzött szavakkal fejezte ki a vers utolsó sorában: „mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer egészen kinyílni” („Sich ganz zu öffnen noch nicht recht getrauen” – Betrübt als führten sie zum totenanger = Der siebente Ring). Ennek ellenverse a XXXIII. A barbár tanítvány, melyben érzelmi élete védelmében lázad. E verssel kapcsolatban meg is jegyezte a Vers és valóság idevágó kommentárjában: „Egyik legkorábbi lázadásom jele a Babits-féle világ ellen.” Hozzátéve: „Mesterem ellen zsörtölök a versben, sokallva a filozófiát és kevesellve az életet.”. Szabó Lőrinc Babitscsal való kapcsolatára emlékezve megállapította: „Barbár voltam mellette; más lélek, de szerkezetben olyasféle is.”[20] A vers eredeti változatában határozottabban teremti meg a mesterrel szembeni távolságot: „Azóta / más hitre tértem. E kevély öntudatosság, / e pontos, ésszel-épített élet – (te mondtad / a büszke szót) – gyöngébbnek bizonyúlt a földi / öntudatlan csiráknál.” A verset már az 1934-es Válogatott versei számára átdolgozta, ahol Barbár jelzős címen jelent meg, végleges címét majd az 1943-as Összes versei-ben kapja. Az új változat, melyet még a Válogatott versei 1940-es kiadásában is olvashatott Babits, már enyhébben, árnyaltabban szól kettejük ellentétéről: „Túlvilágod, / a csodálatos filozófia – (be szépen / csalogattál!) – gyöngébbnek bizonyult a földi / eszeveszett csiráknál.” A versben szereplő „patás kentaurok” és a „mezei nők” Babits elbeszélésének a Mythológiá-nak a világát idézik – ahogyan erre Basch Lóránt is felhívta a figyelmet.[21] A költemény megírásakor feltehetően gondolt az elbeszélésben szereplő tanítványra is, Hylasra, aki az erdei nimfák csábítására elhagyja az őt felnevelő és művészetének titkaiba beavató félistent, Heraklest. Babits költeménybeli jelenlétét „Kalchedon topázza ujjadon” hasonlatával konkretizálta. Basch emlékezésében megjegyezte: „Babits barnáskövű ezüstgyűrűt hordott”.[22] Különös, hogy a verset Kacagó Dionysos címmel éppen Babits közölte a Nyugatban, aki a legjobban ismerhette utalásait.

Zádor István (1882–1963) rajza Babits Mihályról. MTA KIK Kézirattár, Ms 5983/8.

A Vers és valóság kommentárjai szerint a Babits személyével kapcsolatba hozható versek száma azonban jóval több. A Mondják, hogy szép (X.) című versben a „csúnya, fekete fiú” kitétel a Csinszka–Babits kapcsolatot idézi: Csinszka illette ezzel féltékenységből az ifjú tanítványt egy Babitshoz írott levelében. A Hajnali himnusz (XII.) Tanner Ilonához íródott, aki később Babits felesége lett. Az elhagyott lány (XVIII.) Babitsot idéző helyzetdal, melyben – mint ahogyan Szabó Lőrinc megjegyezte – „én magam voltam a távolodó ifjú barát, és Babits nevében éltem át az idősebb ember fájdalmát.”[23] Kabdebó Lóránt szerint a kötetre jellemző a nemek jelölésének elhanyagolása, de hozzátehetjük a nemek egymással való behelyettesíthetősége is. Ezért lehetett megtévesztő Basch és később Rába számára is A hasztalan lázadás (XVI.), melyet Babitshoz írottnak tulajdonítottak, és nem kizárt, hogy a mű alapkonfliktusa, az érzelmi ellentmondásosság – a Szabó Lőrinc által elmondottakkal ellentétben – őt is idézi. A Tétlen jövendő-ben (XXII.) önnön sorsát illető kétségeivel éppen Babitsot szólította meg, akárcsak Az idő kisértetei-ben (XXVI.) vagy A föld barátai-ban (XXXII.). A Babitscsal együttélés hangulata hívta elő a panteizmus és tudat vergődésének képzetét A halál csíráival című költeményben. Torzonborz, fekete állat (XXXIV.) pedig a kötetben az előtte levő darabhoz, A barbár tanítvány-hoz kapcsolódik. Ebben is az erotika és a szellem, az emberi és az állati létezés központi ellentéte nyilvánul meg. Ezek a versek felidézik két olvasmányélményét is. Az egyik a Gilgames-eposz. Rá gyakorolt benyomását így jellemezte: „A mű óriási hatással volt rám. Nagyobbal, mint Homérosz és Szophoklész. Ez elárulhatta volna már, hogy kultúrám vékony bőre alatt milyen barbár ösztönök, rokonszenvek laktak.”[24] Az eposz központi alakjában Enkiduban saját ifjúkori önmagára ismert, akárcsak egyébként Gilgamesben, ahogyan ezt a Tücsökzene 213. Gilgames és barbárai című darabja kapcsán meg is állapította: „Enkidu saját magam voltam, a művelődésre képes erdei-mezei vadember., s ugyancsak én az Urukban uralkodó kulturált Gilgames”.[25] Kulcsár-Szabó Zoltán a mű élményét a Tücsökzene egész „nevelődési” narratívája kapcsán jelentkező, az énből folyamatosan kifelé tartó mozgások sorozatához, az idegenségproblematikához köti. Megállapítása szerint az olvasmányon „keresztüli »nevelődés« sémája szempontjából is meglepő vagy érdekes lehet, hogy az ilyen identifikáció rendre a kultúrából »kifelé«, valamiféle »barbár« idegenségbe vezet.”[26] Nincs arra közvetlen bizonyítékunk, de valószínűsíthető, hogy már olvasta Robert Louis Stevenson a rémtörténetek klasszikusának számító regényét, a Strange Case of Dr Jekyll and Mr Hyde-t.[27] Ugyancsak a Gilgames és Enkiduéval párhuzamba állítható ellentét jelenik meg ennek az elbeszélésnek a témájában: az orvos, aki tulajdon lelkéből életre hívta benső barátját, második énjét, hogy megszabaduljon minden civilizációs, szellemi kötöttségtől, hogy kiélhesse önmaga állati, kusza ösztöneit.

Bár Szabó Lőrinc a Föld, erdő isten-ről szólva rögtön az elején leszögezte, Babits befolyása nem látszik a kötet versein, azonban ennek más, az egyes verseket illető kommentárjai néha ellentmondanak. Mesteréhez fűződő kapcsolata hozzájárult a kötet klasszicizáló hangneméhez is, ahogyan erre a költő Pásztorsípon c verssel kapcsolatban is kitért: „A Babitscsal töltött első esztendőmnek, amely főként latin–görög tanulmányokban telt el, az egyik nyoma, félantik stilizálás, melyben nem volt fontos a konkrét valóság.”[28] Az Uránia (XXXVI.) és a Szélcsend (XXXVII) című költeményeivel kapcsolatban is említette a közvetlen Babits-hatást.

A Föld, erdő, isten lírájára erősen hatott Stefan George hangvétele, költői világképe. Szabó Lőrinc több alkalommal nyilatkozta, hogy Babitsot voltaképpen ő ismertette meg Georgével, ami elképzelhető, hogy némi túlzás, hisz George már nem volt egészen ismeretlen itthon. Valószínű, inkább arról lehetett szó, hogy az ifjú tanítvány lelkesültsége szerettette meg Babitscsal a georgei világot. Babitsot és George-t mint ikercsillagokat fedezte fel magának a szellemi apát kereső Szabó Lőrinc. Debreceni diáktársának, Révész Ágnesnek írta „Stefan George. Ez a név a legfenségesebb az összesek közül. A görög kalokagathia megálmodója, a Szépség és Tökéletesség költője. Stefan George a német Babits.”[29] Nagyobb, lelkes hangú esszét írt Benedek Marcell felkérésére az Irodalmi miniatűrök könyvsorozat számára.[30] Ez a cikk egyébként szerepel a költő 1942-ben elkészített „Próza-kötet vázlatá”-nak felsorolásában.[31] Szabó Lőrinc aktuális költői programját gyakran fejtette ki egy-egy tanulmányában, vagy alkalmi recenziójában. Így volt ez a Föld, erdő, isten esetében is, melynek kialakulásával párhuzamosan írta George-esszéjét. Az itt szereplő megállapítása, hogy „a korral való teljes szakítás volt George forradalma, egy olyan forradalom, melyben az újak, a modernek a régiekkel jöttek”[32] – jellemzi Szabó Lőrinc programját is, illetve antikizáló költői szándékát. E tanulmányában hangot adott a Babits-párhuzamnak: „Klasszikus már kezdetben is. Életének szerencsés konstellációi, tudása, időbeli és térbeli korlátokat nem ismerő nyelvtehetsége egyre tágították horizontját. Az európai költészet minden nagy reprezentánsától, régiektől és újaktól, egyformán tanul, minden lehetőséget úgy magába szív és magáévá olvaszt, mint a mi Babitsunk, akivel gondolat- és érzelemvilága, nem annyira az élményekben, mint inkább a kész mű kiobjektiválásának módjában, akárhányszor meglepő azonosságot mutat.”[33] George görögség-kultuszát így értékelte esszéjében: „Hölderlin görög kultusza már csaknem teljes görög szellemet ad, de még távolság van a ma és az akkor között; Nietzsche is még a »túlsó partra vágyakozás nyila« –: Georgénál mindez beteljesülés, ő igazi görög lélek, munkája nem múlt, hanem jelen.” Hangsúlyozta a George költői eszközeinek egyszerűségét, de megjegyezte azt is, hogy „George a hatás kiszámítottságának a szerkesztésnek a nagymestere”.[34] Később Babits a kötetről írott kritikájában éppen az ifjú költőről állapított meg hasonlót: „A rafinált művészet benyomását kelteni egyszerű, többnyire rímtelen versekben, hangosság nélküli, gyakran szinte a prózához közelálló szavakkal: »oly cél, minőt óhajthat a nemes«. Szabó Lőrinc teljes, szinte hideg tudatossággal tör e cél felé, melyre fiatal éveinek mestere, példája, Stefan George, saját útjával, saját költészetének fejlődésével is vezette.”[35]

Stefan George. Jacob Hilsdorf (1872–1916) felvétele

Szabó Lőrinc Vers és valóság-kommentárjában Hirtengedichte-ként említve, George 1895-ben megjelenő versgyűjteményét, Die Bücher der Hirten- und Preisgedichte, der Sagen und Sänge und der hängenden Gärten című kötetét nevezte meg, mint amely a legközvetlenebb hatást gyakorolta rá. Rába György szerint Szabó Lőrinc egyes George-fordításai, elsősorban a Mezőisten szomorúsága, az Évforduló, A pásztor napja vagy A sziget ura mítoszteremtő stilizációjuk, ünnepélyes dikciójuk, átszellemült, fényben fürdő látomásosságuk és bukolikus természetfestésük révén akár a kötetben is szerepelhetnének, nem ütnének el a Szabó Lőrinc-i daraboktól.[36] Ebből a szempontból tanulságos a kötet VI. Pásztorsípon című darabjának és a Szabó Lőrinc által fordított George-versnek, A pásztor napjá-nak az összevetése:

„A két vers motívumvilága is részben közös: a pásztor szerepére szabott jelenet, a vonuló nyáj, a napfényben kirajzolódó vidék, a zuhatag, a mohával belepett kövek bukolikus díszlete. De a motívum-kölcsönzésnél is fontosabb a versek tiszta tónusának, világos koloritjának, néven nevező és kifejtő, klasszikus dikciójának hasonlósága. Másutt még a George ifjúkori eszmeiségére annyira jellemző sziget-motívum, egy tisztultabb világ jelképe is föllelhető a Föld, erdő, isten-ben. (L. VII.) Sőt, a gőgös fa-isten, kit aztán fel tüzelnek, s aki nem más, mint Baldur, a germán mondák hérosza, honnan máshonnan kerülhetne a magyar fővárosban verselő fiatalember költeményébe (XXVI.) mint a letűnt régi nagyságot, hősi lelket élesztő George lírájából? Így ami a Föld, erdő isten-ben leginkább egyéninek, mind a szimbolizmussal, mind az avantgarde-dal szemben újnak tűnt, George költészetének s kivált egy könyve ösztönzésének köszönheti kialakulását, Hiszen a cím szerint említett fordítások, de mások is, pl. A nép kedvencei, ebből a kötetből valók. Ha elolvassuk Szabó Lőrincnek német példaképe halálára írt méltatását, még ott is, még 1933-ban is fölismerjük annak a költészettannak jellemzését, mely a Föld, erdő, isten-re is áll: az artisztikummal szemben a természetben föllelt szépség eszményítését, a tárgyiasság igényét a kifejezésben és ábrázolásban, a dekadenciával szakítva az erőben és egészségben fölismert magasabb rendű érték tudatát.”[37]

Kabdebó Lóránt nagymonográfiájában különbséget tett George költészete kiteljesedésére felfigyelő Lukács György és köre, illetve Szabó Lőrinc George-méltatása között. Míg Balázs Béla vagy Lukács a békebeli kor mögötti, az egész korabeli társadalmat átható bomlás tüneteit felfedező művészt üdvözölték Georgéban maguk számára, a későbbi generáció – és közte Szabó Lőrinc is már – a válság fölé emelkedő „platoni rend költői formájának”,[38] az antik kornak egyfajta modern újjászületését érzékelték George költői világában.[39] Kabdebó Lóránt így jellemezte Szabó Lőrinc Georgéhoz fűződő kapcsolatát: „Szabó Lőrincnél a George-hatások összetorlódnak: egyszerre is, majd némi időbeli különbséggel is hatott a korai költő és a későbbi próféta. George Szabó Lőrinc számára egyrészt a szertelen kitörések és a végtelen álmodozások formába szorítását, a kavargó kamaszlázadás fegyelmezését jelentette; élete, pályája további során pedig a robot hajszájába fogott ember elkeseredett robbanásait lefogó rendszerező erőt, ígéretet és ítéletet. Ezért megy Georgéval tovább, és tart ki mellette azon az úton, ahol generációs társai lassan mind leválnak mellőle.”[40]

Melchior Lechter (1865–1937) illusztrációja Stefan George Der siebente Ring című kötetéhez

A George-hatás kapcsán egy azon túlmutató, másik stíluskapcsolódást is felfedezett Kabdebó Lóránt, Hölderlinét. Utalt arra, ami Szerb Antal és Baróti Dezső számára még evidencia volt, s amit mostanában a germanisták – köztük a zágrábi Viktor Žmegač – megint hangsúlyoznak: „a századforduló, a századelő klasszikus modernsége intertextuális kapcsolatban áll a klasszikus irodalmat magábaszívó romantika szövegeivel.”[41] Galilei és Newton nyomán az öröknek és változatlannak tekintett Természet a romantikusok számára is az Örök Rend megnyilvánulása azáltal, hogy az elveszetett paradicsomot idézi a maga történelmével mindent elrontó emberiségnek. Az éjszakába fordította a fényt és legfeljebb csak a héroszok – írók, költők, érzékeny lelkű emberek – képesek ismét kitekinteni ebből az éjszakából a fény, a nappali rend honába. Természet változtathatatlanságában manifesztálódó klasszikus rend nosztalgiája hatja át Hölderlin költészetét is, különösképpen a Hüperion-t. Kabdebó Lóránt – ahogyan ezt Rába György is tette a Föld, erdő, isten Pásztorsípon című darabja és George verse, A pásztor napja esetében – összeolvasta a Hüperion és a Föld, erdő, isten egyes szövegeit, megjegyezve, hogy akár mindkét mű egészét is egybe lehetne olvasni.

A kötet magán viseli annak nyomát, hogy keletkezése egybeesik a háború, a forradalom, a Tanácsköztársaság bukásának és az azt követő keresztény-nemzeti ellenforradalom idejével, egyes darabjai pedig egyértelműen a társadalmi, politikai helyzetre reagálnak. Rába György szerint a Föld, erdő, isten politikai vonatkozású versei arra mutatnak, hogy az egyébként a kötetre jellemző természet iránti áhitat vagy az antikizáló idill nem magától értődő. „A levert forradalmak utáni korhangulat, ahogy maga mondja: »a rémülettelen belső szélcsönd«[42] készteti arra, hogy a feloldódást bukolikus hangulatokban keresse.”[43] A kortársi emlékezések és személyes megnyilatkozásai is tanúsítják, hogy rokonszenvezett a forradalmi változásokkal. A Nyugat folyóirat képviselte új irodalom ellenzékinek számított a kor hivatalossága számára. A forradalmak idején pedig az irodalmi és a politikai küzdelem sokak számára összekapcsolódott, azonban valószínűleg nem volt meg benne különösebben az az igény, hogy a művészi és a társadalmi harcok valós összefüggéseit, társadalmi elemeit önmaga számára egzaktul tisztázza, s ezért is tartózkodhatott a nyílt politikai állásfoglalásoktól. Szimpátiáját befolyásolhatta a közelről megismert szellemi közeg uralkodó álláspontja, a baloldal forradalmi aktivitása, a Dienes-családhoz fűződő kapcsolata. (Diákkori szerelmének, Dienes Katónak bátyja Dienes László a Tanácsköztársaság alatt népbiztos, a budapesti munkástanács intézőbizottságának tagja, a könyvtárügyek országos vezetője volt, mint Szabó Ervin tanítványa és a KMP egyik alapító tagja.) Egy nyilatkozatában így emlékezett ifjúkori önmagára: „Koromnál fogva, és mert a nagy háború végén léptem a világba, Marxszal kezdtem és lelkesedtem a kommunizmusért, amely először leplezte le előttem a kapitalizmust, a liberalizmust és a demokráciát.”[44] A forradalmi állapotokhoz fűződő viszonyának ellentmondásosságát némiképp jellemzi a Sulyos felhők kommentálása alkalmával önmagáról tett megállapítása: „Én a diktatúra alatt májusban elborzadtam ugyan sok dologtól, de akkortájt, 1919 őszén és még később az események hatása alatt visszafordultam a forradalmisághoz.” Elborzadását a tanácshatalom dolgaitól és hozzá való viszonyulását nagymértékben befolyásolhatta Babits, akinek az új politika iránti várakozása hamar megszűnt.[45] Ugyanakkor a visszafordulásban is szerepet játszhatott mestere, Babits, akinek a Tanácsköztársaság egyetemén vállalt katedra és közreműködése a művészi és társadalmi szervezetekben súlyos magán- és közéleti következményekkel jártak.[46] A keresztény kurzusként emlegetett korszak kialakuló hivatalosságának a Nyugat írói elleni megnyilvánulásai a baloldal mellé sodorták Szabó Lőrincet. Az 1919-ben írt, inkább expresszionista hangvételű, a Nyugatban egyik első alkalommal megjelenő, ott Novus nascitur ordo címet viselő, majd a kötetbe XXXI. sorszámmal kerülő verse is a forradalmi közállapotokról szól,[47] elkerülve a konkrét jellegzetességek ábrázolását, elvonatkoztatott újszerű képek és nagybetűs szimbólumok („Istennő szobra”, „Hallgatás Tornya”, „Erynnisek és Vaskígyók”) felvonultatásával. 1920. január 8-án, amikor a sajtó közölte a konzervatív, hivatalos irodalmi fórumok válaszát a kivégzések és a terror elleni nemzetközi tiltakozásra, ezt jegyezte fel naplójába: „Gyalázat, gyalázat és harmadszor is gyalázat ez az Anatole France-nak küldött sürgöny a magyar kommunista kivégzések mentegetése tárgyában! Fuj. Úgy szégyellem magamat, hogy Magyarországban kell élnem!”[48] Ez a visszafordulás szülhette azt a forradalmat különös beleéléssel megidéző aktivista szabadversét, az Áradás, áradás-t is, melyet azonban sohasem tett közzé:

Áradás! áradás!

Barbárok vagyunk; barbárok! Gyilkosok, gyujtogatók! Nem egy elpuhult kultura gyermekei, – barbárok, de büszkék!
És erősek! Amikor mennydörgő harsonáinkkal bejárjuk az uccákat,
szabályosan-egyforma lépteink döngésére lélekzetüket visszafojtva lapulnak meg a házak!
Ma még puskacsövekben alszanak a golyóink, de lobogónkat a szél veri, acélsisakjaink félelmesek és meztelen szuronyaink vérre éhesen ágaskodnak;
ásó, fegyver, ércgolyók, tölténytáska, borju, kézigránát és minden egyéb, ami csak szükséges egy modern gyalogos felszereléséhez, – lásd: ez vagyunk: csupa vas!, csupa harc!, csupa rombolás és bosszu!
Szövetségeseink a vasutak, teherautók és a repülőgépek;
zárt alakzataink fáradhatatlanul kigyóznak előre az országutakon;
nagyszabásu manővereket tartunk, télen-nyáron, esőben-hóban egyaránt birjuk a menetelést,
földalatti páncélfedezékben álljuk az ellenséges pergőtüz pokoli őrjöngését,
vagy áthatolhatatlan drótsövény mögül küldjük az éjszakába fülsiketitő sortüzeinket
és szemrebbenés nélkül lépünk át a szétroncsolt hullák felett.
Mert barbárok vagyunk és erősek, életünk vaskényszer: parancs és engedelmesség; gyülöljük az individuumot és kiöltük magunkból az embert,
hogy tökéletesen beilleszkedhessünk az óriás Gépezetbe, melynek ezer kereke és fogaskereke csikorogva roppantja össze a határokat.
Barbárok vagyunk, ellenségei a kulturának, a költőknek, barbárok, de miénk: az Erő, és ami még több: az Erőszak, és vélük az Igazság is,
gondolkozásunk teljesen prózai és praktikus, nincsenek szobraink, képeink, könyveink, fölöslegesnek tartjuk a müvészeteket: müvészetünk a legtökéletesebb technikai felfegyverzés;
mert barbárok vagyunk, durvák és hatalmasok, nem ismerünk kényelmet, könyörületességet, testvért, nem tudunk meghatódni és nincs bennünk semmi romantika,
és egyszerüen agyonlőjjük, aki mást mond![49]

Mind a forradalmak társadalomképe és politikájának irányvonala, mind a ellenforradalmi ideológiák, illetve politikai élet iránti bizalmatlanság jellemző volt a kor polgári értelmiségére. „A forradalmat az eszközök utáltatták meg velem; s ha a visszahatás ugyanoly eszközökkel dolgozik, akkor ez csak folytatása a forradalomnak” – írta Babits Szabó Dezsőnek 1919 augusztusában.[50] Szabó Lőrinc szemléletében is a szélsőségek között kétségbeesetten egyensúlyozó ország Babits által is megjelenített képzete jelent meg a kötet egyik, később A következő pillanat címet kapott XXV. darabjában: „...jobbról őrület, / balról a kétely szédítő sötétje / huz-vonz zuhanni”. Ugyanakkor az ország, a kor helyzetének értelmezésében lényeges ponton el is tér Babits nézőpontjától, aki ezt érzékelte is valamennyire, amikor majd a Föld, erdő, isten-ről írott kritikájában megállapította az ifjú költőről, hogy mondanivalója „kissé távol a magyar közösség tényleges sebeitől és érzéseitől”. Babits társadalomszemléletét még alapjában meghatározta a tradicionális nemzeti liberalizmus, a „haza és haladás” eszménye, ugyanakkor Szabó Lőrinc felnőtté válásával együtt a haladás-eszmények csődjét kénytelen átélni, s a kor történelmi kudarcsorozatának szükségszerű következményeként versét is „a céltalanság fájó szavai”-nak tarthatta. „...Gyötrelem az öntudatra-ébredés: sehol / se lát célt, melyben hinni érdemes” – írta A halál csiráival... című versében. Ugyanakkor az ifjú költő sokkal inkább érzékelte a társadalomra ható politikai nyomást, mint az ország integritását sújtó hatalmas csapásokat. Míg Babitsnál jelentkezett egyfajta közösségi igény, addig Szabó Lőrinc a kor politikai légkörének nyomásában az egyén-ellenességet érzékelte, az egyéni kiteljesedés lehetőségének szűkülését.

A kor politikai történéseihez négy egymás után következő darab (XXIX. XXX, XXXI, XXXII.) kötődik szorosabban. Az első, később Rutilius levele címet kapott vers egy fiktív episztola, melyben Rutilius Namatianus későrómai költő, a keresztényellenes pogány konzervativizmus képviselője Galliába utazva meséli el barátai okulására a kereszténység uralomra jutásának borzalmait. Szabó Lőrinc ilyen didaktikus áttételességgel tudott szólni a keresztény kurzus kialakulásáról. A „zsidó isten zörgő katonái” kitétel például, ahogyan ezt a Vers és valóság-kommentárjában is megvallja, „természetesen a Horthy-féle nemzeti hadsereget rejti.” (Ebben a darabban egyébként egy történeti pontatlanság is van: Rutilius utazásakor a költeményben szereplő Stilico Honorius császár már halott volt.) A XXX. versről, a Súlyos felhők-ről azt nyilatkozta: „Centrálbeli barátaim elbeszéléseinek visszhangja és sajnálkozás afölött, hogy a forradalom elbukott.” A költeményben szintén elutasítja az uralkodó társadalmi viszonyokat, ugyanakkor hangot ad a forradalmat illető csalódottságának is: „Óh, a remény is... Nem volt az / remény, Csak kényszerű önámitás: Vele / akartuk menteni a megmaradt / semmit a cifra, úri rothadástól”. A reménytelenséggel együvé tartozó kiábrándulásának is hangot adott: „s északon újból csalóka szivárványt ragyogtat a vörös sarló és a kalapács.” A negyedik versszak utolsó sorában nyíltan és azonosulással az Internacionálét idézte: „...a Béke / szent harca lesz s ez a harc lesz a végső”. A korábban már említett XXXI. darab a forradalmat jeleníti meg, s ezt a vershez kapcsolódó magyarázatában külön meg is jegyezte. Ahogyan a XXX., ugyanúgy a Babitscsal beszélgető XXXII. darabban[51] is a csalódottságának adott hangot. „...hasztalan volt minden” – így indította a költeményt, s ez a kezdet az egész művet meghatározza, azonban a reménytelenség nem teljes, valami meghatározatlan bizalom megmarad a jövőnek: „Ne hidd, / hogy elveszett az igazi csata: talán az égi hang csak uj és jobb / fegyvereket parancsol gyengülő kezünkbe.”

Ahogyan Kabdebó Lóránt megállapította, e négy versben feltűnő motívumok átszövik az egész kötetet, azokat a költeményeket is, melyek tematikájukban mások. A kötet költői világának időtlensége nem lehetett független a kor valóságától, nem eseményekre reflektál, hanem a korállapotot éli újra át.[52]

„A formabontás divatja idején feltűnést keltett a költő klasszicizáló hajlama, látomásszerű képeinek idilli természetfestése, rímtelen jambusainak puritán formavilága és egyszerű, sokszor még az impresszionizmussal rokon, de nagyon is biztos nyelvhasználata” – állapította meg Rába György a Magyar irodalom történeté-nek Szabó Lőrincről szóló fejezetében.[53] Már a kortársak számára is nyilvánvalóvá vált, hogy ez az egyszerűséget sugárzó biztos formavilág egy jórészt műfordításokon iskolázott, már a kezdeteknél virtuóz költő professzionális alkotása, és ez a vélemény magától értetődően kanonizálódott az irodalomtörténetírásban is.

Az egyszerűségre való törekvés – mintegy visszahatásként a kor szimbolista–modernista áramlataira – nem egyedül Szabó Lőrinc költészetét, hanem generációja szemléletét is meghatározta. Törekvésükben más-más módon, más-más ideálok által vezéreltetve, de valahogyan a természetes beszéd igényéhez közelítettek. Kabdebó Lóránt szerint az új generáció formavilága abban különbözik az előzőtől, hogy „a szavak és gondolatok szimbolikus sokértelműségét hagyják el, és szakítanak a mindent kifejezni akaró mondatok szecessziósan zsúfolt építményével”.[54] A Föld, erdő, isten esetében a stilizáció nem hozható kapcsolatba a szecesszióval, az általánosságra törekvés, a konkrétumok megjelenítése nélküli létállapot-ábrázolás pedig nem jár együtt szükségszerűen szimbolizmussal, hanem – elsősorban George befolyása révén – saját költői világának klasszicizáló közegét akarta megteremteni Szabó Lőrinc. Az élőbeszéd jellegét erősíti az egyes darabokban gyakran előforduló megszólítás, az elbeszélő forma által építkező mondatok, melyek ellenpontozzák – szintén George hatására – a vers szituációjának személytelen jellegét.

„Szabó Lőrinc képszerkesztése épp az ellentéte a szimbolizmusénak” – állapította meg Kabdebó Lóránt.[55] Míg a szimbolista közegben minden kép, gondolat áttételekkel értelmezhető, egy teljesség képzetét idézve, addig Szabó Lőrinc képei „leszűkítők, specializálók”. A tárgyat megfosztja többértelműségétől, ahogyan belehelyezi egy konkrét szituációba: „A szimbolisták nagy betűvel írt Élet-e így kap nála egy jelzőt, mely látszólag kiteljesíti, valójában elveszi tőle a mindenre kiteljesedés illúzióját: »sokalaku élet«. És ha még a mondatában vizsgáljuk, az igenévszói állítmány azzal, hogy a gazdagodásának lehetőségéről beszél, még inkább távolít az eredendő teljesség képzetétől: »még szebb s színesebb lett a sokalaku élet.« Az ember minden fenségét, titokzatosságát, egyediségét elveszítette, metaforájához már csak alkatrészeiből rakja össze a pusztán biológiai-fizikai létezését: »por- szülte hús-, csont- s ideggép.« A célhoz vezető egyetlen Út szétoszlik, egyéni változataira bomlik: »mert millió út indul el«. Az idő, mely nemrég forradalmakat érlelő nagyságában pompázott, most »tétlen idő«-vé fokozódik le.”[56]

Annak ellenére, hogy generációja nevében elutasította az 1919 előtti nemzedékek feltűnő, forradalmi és modernista, de „gyökértelen irányzatai”-t,[57] költészetében azért tettenérhetők a némiképp avantgárdnak mondható, expresszionista eszközök, melyek különös módon alkotnak összhangzatot a klasszicizáló alaptendenciával. „Nyugtalan klasszicizmus és megfékezett expresszionizmus ez a kötet” – szól Kabdebó Lóránt értékelése.[58] A természetes egyszerűségre törekvés hangnemét át- meg áttöri a modernista irányzatokat idéző erőteljes igékkel, színesztéziákkal, metaforákkal megnyilvánuló szenvedély (ld. III. Este, XII. Hajnali himnusz, XXIV. A halál csiráival). Az expresszív elemek alakváltozást, átalakulást szuggerálják vagy az idillel szemben megnyilvánuló tragikus léttartalmakat fejezik ki. Baránszky-Jób László számára ezek Szabó Dezsőt idézték,[59] de felhozhatni még Révész Béla vagy Kassák és körének példáját is.

A generációs egyszerűségre törekvés a dísztelenebb, hagyományosabb formákhoz való visszatérést is jelentette, s ahogyan Erdélyi József rátalált a népköltészetre, úgy tért meg Szabó Lőrinc is a rímtelen jambusvershez. Kabdebó Lóránt szerint „rímtelen, strófára osztás nélküli versei szabályos jambusi sorokból épülnek. Ennyiben leginkább Tóth Árpád konzervatív jambus-használatához áll a legközelebb ebben a kötetben. A cezúra kitételében, a sor ritmusát erősen meghatározó tagolásában pedig Babits elvét követi.”[60] Gyakran előfordul a blank verse tíz, illetve a tíz és tizenegy szótagos jambusi sorainak váltakozása.[61]

Szabó Lőrinc 1921 elején került kapcsolatba Kner Imrével, aki a Kner-cég kiadói vállalkozását 1920 körül futtatta fel. Kner elsősorban két emberre támaszkodott könyvészeti elképzeléseinek megvalósításában: az illusztrátorként is dolgozó építészre, Kozma Lajosra, akinek művészete illeszkedett Kner Imre tipográfiai elképzeléseihez és Király Györgyre, aki pedig mint irodalmi szerkesztő valósította meg könyvkiadói programját. A Kner-cég – Kner Izidor Könyvnyomdája – két nagy reprezentatív kiadványsorozattal szerzett országos elismertséget. Az egyik a magyar irodalmi hagyományok feltámasztása céljából indított Kner Klasszikusok, melynek első darabjai A magyar költészet remekei Balassitól Tompáig 12 kötetben címmel kiadványegyüttesként 1921 karácsonyára jelentek meg. Szabó Lőrinc a Pesti Napló 1921. december 18-i számában, az Irodalmi kis tükör rovatban külön méltatta a kiadó e nagy vállalkozását.[62] A másik pedig a Monumenta Literarum, A világirodalom kisebb remekművei legkiválóbb műfordítóink új fordításaiban elnevezésű. Mindkettő szerkesztője Király György, a régi magyar irodalommal foglalkozó filológus, műfordító, a Független Szemle kritikusa, és a Nyugat főmunkatársa, aki az ifjú költőt közeli barátságába fogadta. Szabó Lőrincnek pedig egyik baráti megnyilatkozása volt Király György munkásságának népszerűsítése a Pesti Naplóban megjelent újságcikkeiben: például Király A magyar ősköltészet című munkájáról az 1921. november 20-i számba írt,[63] és az irodalmi divatokról szóló, szeptember 25-i írásának befejező részében külön foglalkozik Király szívügyével, a magyar klasszikusok kiadásának helyzetével.[64]

Király György Monumenta Literarum első sorozatának összeállításakor egyik Kner Imréhez írott 1921. január 9-i levelében a szóba jöhető alkalmas fordítók személyét latolgatta: „Verses fordítónak Babitsot nem tudnók megkapni, mert ő le van kötve a kiadójának, ellenben a rendelkezésünkre áll Tóth Árpád vagy Szabó Lőrinc, akik ma Babits mellett a legkiválóbb erők.”[65] Végül is Coleridge Ének a vén tengerészről és Adalbert Stifter A pusztai falu című novellájának fordítása jelent meg a sorozatban. (Coleridge fordítását korábban már a Nyugat közölte.) Prózafordítási megbízatása eredetileg nem Stifter művére vonatkozott, hanem Grillparzer elbeszélésének, a Szegény muzsikus-nak a magyarítására. Király e munkára való felkéréssel kapcsolatban megjegyezte Knernek: „Szabó Lőrinc nagy kedvet érez hozzá, s ez már bizonyos biztosítékot jelent a sikerre.”[66] Mivel időközben kiderült, hogy Grillparzer művét az Aigner kiadó már megjelentette Márkus Miklós fordításában, így esett a választás Stifter novellájára.

Király György portréi a Nyugat 1922. 10. számában

Király György közvetítő szerepe, a fordítások, s az a tény, hogy a Pesti Naplóban Szabó Lőrinc méltatta Kner kiadványsorozatait, megalapozták Szabó Lőrinc és a kiadó együttműködését. Kapcsolatukat feltehetően a személyes találkozások is elmélyíttették: Kner gyakran utazott a fővárosba, s megfordult az írók által látogatott Centrál kávéházban, mint ahogyan ez kiderül kettejük levelezéséből. Így természetesen fordulhatott Szabó Lőrinc Kner Imréhez első verseskötetének kiadása végett.

„Szeretném, ha közölné, hogy körülbelül mikorra kaphatom meg a verseskönyv kéziratát. Számításom szerint e hó végére lesz már mintám a papírosból, s akkor majd gondolkozom a kiállításán. De ehhez szeretném átolvasni és áttanulmányozni az egész anyagot” – írta Kner 1921. december 14-i keltezésű levelében.[67] A kötet nyomdai kézirata ekkor még nem állt össze. Kner december 22-i levelében, melyben megköszönte Szabó Lőrinc „szép” cikkét a Pesti Naplóban, elújságolta: „Kozma barátunk, aki maga is dunántúli, s egész fiatalsága emlékei kötik a Dunántúlhoz, nagyon érdeklődik a könyv iránt, és szeretne annak ékesítésével foglalkozni.”[68] Kérte még, ha majd elküldi kéziratát a költő, tudassa vele, miképpen képzeli el a kötetet: a versek ciklusokra osztva, vagy minden felosztás, vagy tagolás nélkül követik majd egymást.

Szabó Lőrinc nagy valószínűséggel 1922. január 10-i levelével küldte el a nyomdai kéziratot, mely 35 verset tartalmazott. Ezt később, már jóval a kötet megjelenése után a költő visszakérte a kiadótól, így az Szabó Lőrinc hagyatékának részét képezi. Az első oldalon Szabó Lőrincné kézírásos megjegyzése olvasható: „Lőrincz ezt küldte el kézirat helyett 1922. jan-ban. Föld, Erdő, Isten.”[69] A versek itt már számozottan, cím és ciklusokra való tagolás nélkül folyamatosan követik egymást. Az egyes lapokon a Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt megjelent darabok, illetve – a XIV. Erdei szerelem kivételével – az egyéb Nyugat-közlések kivágatai lettek felragasztva. Ugyanígy lapokra ragasztotta az itt és a végleges változatban IV., XII., XIII., XIV., az itt XV., a végleges változatban már – XVI., XVI. (XVII.), XVII. (XVIII.), XVIII. (XIX.), XXIV. (XXVI.), XXVIII. (XXX.) számú darabok kéziratait és a XI., XXI. (XXII.), XXIII. (XXV.) számú versek gépiratait. A kivágatokon érdemi változtatásokat már nem végzett. Az összeállításról szólva elmondta: „Próbáltam a verseket ciklusokra osztani, de sehogyse ment. Jobb lesz ez így. Az egyes vers-címek helyett végig csak római számmal jelzett sorszámozást szeretnék. Tartalomjegyzékül pedig talán az első sorok szolgáljanak, az oldalszám megjelölésével.”[70] A külsejére nézve nem kívánt semmi újszerűt, a hagyományos, nyolcadrét méretű könyvformát képzelt el. Az esetleges illusztrálás, vagy díszítés ideájára reagálva megjegyezte, a versek illusztrálását lehetetlennek tartja.

A kötet előszörre elgondolt címe félreértést okozott Szabó Lőrinc és Kner, illetve Kozma Lajos között, aki valószínűleg csak a címről szerzett tudomást és a szövegeket még nem ismerve azt hitte, hogy maguknak a verseknek van valamiféle dunántúli tematikájuk. Az országrészhez való személyes kötődése pedig arra késztette Kozmát, hogy néhány egész oldal terjedelmű fametszettel díszítse a könyvet. A félreértés csak Szabó Lőrinc 1922. február 14-i levele után tisztázódott. A költő e levelében is hangot adott a verseskötetek illusztrálásával szembeni fenntartásainak: „Egész bizonyosra veszem, hogy az ő munkája a jelen esetben is a legszebb és legművészibb lesz, de – kizárólag magunk között mondva – jobb szeretném, ha elmaradnának az egészoldalas betétek. Igaz, hogy minden a fametszettől függ, de nem hiszem, hogy a legkitűnőbb fametszet is le tudná győzni ösztönös ellenszenvemet az illusztrációk bármily fajtája ellen.”[71] (Huszonegy évvel később, amikor Szalay Lajossal összeállította a Tizenkét vers – tizenkét rajz kötetet, már módosult ez a véleménye.)

Kner Imre

Kner Imre és Szabó Lőrinc kötetet illető tervezgetésében a fő gondot a hosszú sorok tördelése jelentette, melynek megoldása Kner részéről meghatározta volna a kötet külalakjának arányait is. Hogy ne kelljen a hosszú sorokat megtörnie, Kner felvetette azt az ötletet, hogy a készülő kiadvány legyen hasonló arányú Szép Ernő Bécsben nem rég kiadott verseskötetéhez (A világ: Versek, Bécs, 1921.), vagyis olyan könyvhöz, melynek szélessége nagyobb a magasságánál. Szabó Lőrincet megrémítette a felvetés, és abban a hiszemben, hogy Kner végig szándékozik vinni az elképzelését, azt is kilátásba helyezte, hogy visszakéri a kéziratot. Szabó Lőrinc ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy „külsőségekben nem lehet semmiféle szokatlant vagy feltűnőt alkalmazni”.[72] Végül is megegyeztek Szabó Lőrinc elképzelésében miszerint a hosszúnak induló sorokat ott szakítják meg, ahol az megtelik, s a maradék részt a jobboldali margóhoz igazítják. A költő érvelése támasztékaként felhozta Babits Nyugtalanság völgye, illetve Kaffka Margit, Füst Milán és a Ma folyóirat költőinek példáját.

A másik gondot a kis terjedelem jelentette; a küldött 35 vers nehezen adott ki egy könyvet. Szabó Lőrinc erre is tett javaslatot: „A terjedelemre nézve én azt szeretném, ha széthúznánk a verseket ahogy csak lehet. Ezt úgy szokták csinálni, hogy lent kezdik, egészen lent a lap alján, a verseket, hogy csak 5–6 sor férjen rá arra a lapra, s íly módon a rövidebb versek is két oldalt töltsenek meg.”[73] Ebben a kérdésben azonban Kner makacsolta meg magát: „De abba, hogy lent kezdjük a verseket, s csak egy-két sor kerüljön alul, már nem mehetek bele. Így a vers kétfelé lenne szakítva, aminek ilyen rövid verseknél nemcsak értelme nem lenne, de kellemetlen is, hogy egy ilyen kis verset csak lapozva lehessen olvasni.”[74] Kner február 20-i levelével küldte el az első korrektúrát, s ekkor – bár elfogadta a költő meghagyását a sortörésekre, illetve a formátumra nézve – még sortörések nélkül szedette ki a verseket. Levelében eljárását így kommentálta: „Ne ijedjen meg, hogy mégis így szedettem, de a korrektúra után majd áttördeljük, az már nem nagy dolog, s legalább fáj majd egy kicsit az Ön szíve is, ha látja, hogy kell szép hosszú sorokat derékbatörni.”[75]

Még három verset küldött március 16-i levelével Szabó Lőrinc. Ezek csak a XVI. Csodatévő szemek, a XXIII. A vágy szégyene és a XXXVII. Szélcsend kéziratai lehettek, mivel ezek a darabok nem szerepelnek az eredeti nyomdai kéziratban. Felvetette még azt a gondolatot, hogy az anyaghoz lehetne csatolni az abban a hónapban a Nyugatban megjelent Az eretnek tragédiá-ját is, mely szabad átköltése Browning The Heretic’s Tragedy című költeményének. Következő levelében már elvetette az ötletet: „Az Eretnek-et is hagyjuk el. Zavarná a kötet ciklusszerű egységét. A második kötetem (majd valamikor!) úgyis tarkább lesz, és abba jobban belefér az ilyenféle dramatizált költemény is.”[76] A vers végül a Kalibán egyik darabja lesz. Ugyanebben a levelében közölte: „Találtam egy jó, kifejező, nem sablonos címet az egész kötetnek. Babitsnak is nagyon tetszett. Ez pedig: FÖLD, ERDŐ, ISTEN. A »Dunántúli idillek« elmarad.” A címet illető bizonytalanság azonban a költő élete végéig megmaradt. A Vers és valóság emlékezéseinek diktálásakor jegyezte meg a Nyugat-közlés kapcsán: „Verseimnek közös címe az volt, hogy Dunántúli idillek; jobb is lett volna, ha a könyv szintén ezt a címet kapja.”[77]

Kner 1922. március 24-i levelével küldte el a második korrektúrát. Ekkor már részletesen be tudott számolni a könyv leendő külsejéről is: „Itt küldöm a könyvet. Be van tördelve, s még négy ív sem lett, csak három és fél. De nem baj, mert így olcsóbb lehet, könnyebb lesz eladni. Az árát nem tudom, majd a jövő héten fogom megkalkulálni. – Nem rajzoltatok Kozmával semmit sem hozzá, hanem felhasználtam három darab olyan Kozma-féle könyvdíszt, amely a Monumenta második sorozatához készült, de még sehol sem volt felhasználva, s mivel itt jelenik meg előbb, vagy 4-5 hónapos fórja van, tehát itt új, s nem baj, ha később még máshol is felhasználom. – A belső címlapon van egy kisebb, a külsőn egy hasonló, de nagyobb, a hátsó borítékoldalon pedig egy, e kettőtől elütő, amely azonban ide nagyon illik. Mellékelek egy mintát a füzetből, eredeti papíroson, eredeti vastagságban és nagyságban, hogy a terjedelmet lássa. Borítéknak csak ezzel rendelkezem most, mert nem tudom a Németországból rendelteket bevárni, de ez egy finom, valódi péterfalvai színes rajzpapíros, igen jó minőségű, s hogy a színe egy egy kissé tompa, azt egy ragyogó élénkzöld színnel nyomott vonal fogja pótolni, a kereten, amely erre a próbanyomatra csak zöld tintával van rákenve, tehát nyomásban sokkal szebb lesz. – Az egyes versek alá egy-egy kis levélke jön záródísz gyanánt. – Azt hiszem, elég egyszerű eszközökkel elég szép és ízléses kis könyvet tudtam itt összehozni. Kérem, járuljon hozzá ezekhez a propozíciókhoz, mert ezeket tudom most a legkönnyebben összehozni. Kívánságára két példány kefét küldök, egyiket kérem kijavítva vissza.”[78] Szabó Lőrinc hozzájárult a propozíciókhoz, s majd egy olyan könyv jött ki a nyomdából, melyet Kner levelében leírt.

Kozma Lajos

Kner április 28-i levelében már arról tájékoztathatta Szabó Lőrincet, hogy napvilágot láttak az első példányok. „Mellékelten küldöm könyve két első példányát. 60 példányt külön elküldtem b. címére postacsomagban, amelyekből kérem ellátni a sajtót.”[79] A két példányt levélként kaphatta meg. Az egyikkel apósát, Mikes Lajost lepte meg, a dedikáció tanúsága szerint május 1-én.[80] A továbbiak csomagját május 3-án kapta meg a költő.[81]

A Föld, erdő, isten hivatalosan 1500 példányban jelent meg, de az ún. „szokásjog” alapján még 80-100 darabbal többet nyomtattak, melyek után a Kner-cég nem fizetett jutalékot a szerző részére.[82] A könyv bolti árát 80 koronában állapították meg.[83] A szerző honoráriuma a teljes ár 10%-a lett, vagyis 12.000 korona. A Kner-nyomda 3000 korona előleget juttatott, s a honorárium további részét egy összegben fizette ki, vállalva az üzleti kockázatot, eltérően más kiadók gyakorlatától, akik verseskötetek esetében az elkelt példányok után fizettek.[84] Kner április 28-i levelében jelezte, hogy 60 példányt elküld Szabó Lőrinc címére, ebből – a korábbi levelek alapján –feltehetően 25 példányt Szabó Lőrinc személyes rendelkezésére, a további 35-öt recenziós példányként. A könyvkereskedői bizományos terjesztésre a Révai cég kapott megbízást, más cégnek csak már kifizetett példányokat küldtek.[85] Romániába és Jugoszláviába is küldött a Kner-cég a terjesztés érdekében körleveleket.[86] Felvetődött a korban szokásos luxuskiadás ötlete, de az alapkiadás igényes külleme okán elvetették azt.[87]

A kötet borítója

Szabó Lőrinc május 4-i levelében újságolta feleségének: „A könyvek, mint tegnap jelentettem, már megjöttek. Összeírtam, kiknek kell adni: 70 embernek! Kihúztam belőle tízet (tudniillik a listából) – így is túl sok, de éppen 60-at küldött Kner. Kérem, kedveském, a maga édesapja [Mikes Lajos, ekkor Az Est-lapok irodalmi szerkesztője] egész meg van főzve. A könyvet végig felolvasta otthon, és összevissza a legképtelenebb dicséretekkel halmoz el. Azt mondja, hogy egyenként »nem látta, hogy…« stb., Tóth Árpád is »nagyon szép versek«-nek címezte a kötetet. Különben nekem mindegy, akármit mondanak rá. Kardosnak majd szombaton viszek magammal. Esetleg adja oda maga addig az otthoni példányt, ha máris írni akar róla. De ez nem olyan sürgős. A könyvkereskedőkhöz, a debreceniekhez, még úgy sincsenek szétküldve.”[88] Feleségének írott következő levelében is bizakodó a fogadtatást illetően: „A könyvem, úgy látszik, sikert fog aratni. Épp most telefonált Az Est könyvesboltjának a vezetője, hogy milyen reklámot csapjanak. Semmilyent!”[89] Május 10-i levelében arról szólt, hogy Rákosi Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a nagytekintélyű, konzervatív Budapesti Hírlap főszerkesztője miképpen reagált a könyvére: „Aztán voltam Rákosi Jenőnél, aki barátságosan fogadott (útravalónak egy szivart akart adni, a bolond!), de a kötetemtől megijedt. »Föld, Erdő, Isten – félelmetes cím!« – mondotta. Nem várok tőle, ha egyáltalán ír a lapjában rólam, valami sok jót, hiszen a »prózai versek« és a »hazafiatlanság« (mindkettő eléggé szerepel a kötetben) sohasem tetszettek neki.” Ugyanebben a levelében megjegyezte, hogy most küldi el a recenziós példányokat és türelmetlenül Knerre panaszkodott, a terjesztést illető elégedetlenségének adott hangot: „Nagyon mafla az a Kner, sehol se látom a kirakatban a könyvet. Dehogy fog az hamarosan elkelni, mint maga képzelte!”[90] Feleségének naponként írva továbbra is rendszeresen hírt adott verseinek fogadtatásáról: „6. A Táltos könyvesboltban mondották, hogy az én kötetemből hétfőtől szerdáig 7 megrendelt darabból 6-ot eladtak. Ennek persze módfelett megörültem. – 7. Elvittem a recenziós példányt a Világ-hoz, ahol 3 embernek kellett adni: Feleky Gézának, Bálint Lajosnak és Zsolt Bélának. Egye meg a fene mind a hármat. Nagy marhaságokat mondott mind a három. Semmi jó reményem nincs. – 8. Az Újság-hoz is felmentem, Elek Artúrhoz. Nem volt ott. Beszéltem egy segédszerkesztővel, így üdvözölt: Á, Szabó Lőrinc, a kitűnő műfordító és pornográf költő?! – képzeli, milyen jól éreztem magam. – 9. Az Est-nél Miklós tegnap délben azt mondta, hogy elolvasta (?) a verseket, és nagyon szépek. Szólt Tóthnak is, hogy írjon róla. A Napló-nál és különösen a Magyarország-nál nagyon tetszik a könyv.”[91] Tóth Árpád recenziója tíz nap múlva valóban megjelent. Következő nap, 12-én boldogan újságolta munkahelyi sikerét: „Ezenkívül a Napló-nál azt a jó hírt hallottam, hogy el vannak ragadtatva, igazán, a verseimtől. Kárpáti [Aurél]nak adtam kötetet, az oda adta Zilahy Lajosnak szombaton, hogy írjon róla már vasárnapra. De Zilahynak annyira megtetszett a kötet, hogy másnap, mikor bejött a szerkesztőségbe, szavalt belőle, agyba-főbe dicsérte (milyen erős, pogány, egyéni), Babitsot lehúzta az én eleven görög hatású verseimmel szemben, és bevitte Miklós Andorhoz és a nagyfejűekhez, és ott is felolvastak belőle. (A bikát is külön emlegették.)[92] Így aztán meglehet, hogy Miklós otthon csakugyan belenézett. Az Estnél Tóthnak már külön és többször hangsúlyozottan mondták, hogy vasárnapra írjon. – A Napló-ban Zilahy első cikket akar írni a könyvről.”[93] E szerkesztőségi fogadtatásról négy nappal később Knernek is lelkesen beszámolt: „Az én könyvemről ma ír Az Estben Tóth Árpád. Nem tudom elhallgatni, hogy meg ne írjam, milyen sikere volt a Pesti Naplónál és a Magyarországnál. Zilahy Lajos, Kárpáthy [sic!] Aurél, Szilágyi Géza, Földi Mihály és mások úgy el vannak ragadtatva, hogy pirulva és rémülve hallgattam a dicséretüket. Idézni nem akarom a szavaikat. A Naplóban nem is kis recenziót, hanem külön cikket ígértek, a most következő vasárnapra.”[94]

Debreceni iskolatársa Gulyás Pál következőképpen reagált a kötetre:

„Kedves Lőrinc!

Nagy örömmel olvastam verskötetedet. Nagy örömmel olvasom, bármit írsz, mert művészet. Bár nálamnál nyomósabb hitelű emberek elmondták ezt már előttem, fogadd ezt a lapot, mint egy régi barát üdvözletét. Nem feledtelek el és ha nem hordoz a hír, akkor is emlékezetemben lennél. Talán Nálad nem így van a dolog, de jól van ez így. Te csak élj és írj, én olvasom. Más vagyok, mint Te. De amit írsz, művészet és én úgy örülök a művészetnek! Babits óta nem lepett meg így könyv, Babitsnál is jobban meglepett. Csak az egészségedre vigyázz! Szeretettel: Gulyás Pál

Debrecen, 1922 VII. 1.”[95]

A kötet megjelenését élénk sajtóvisszhang kísérte. Elsőként Tóth Árpád rövid recenziója jelent meg Az Estben.[95] „Rendkívül érdekes” első verskötetnek tartotta, melyben az egyes költemények alig élnek külön életet, s ezt a szerző hangsúlyozza is a címnélküliséggel, a számozással. Kiemelte a versekben jelenlévő természeti jelenségek ősi üdeségét és nyersességét, mely túllép minden programszerű panteizmuson.

Zilahy Lajos, ha nem is vasárnap, de május 25-én, csütörtökön megjelenő szemléjében megállapította, hogy a korszak lírája „nem eruptív megnyilatkozása a ma még talán túl mélyen fekvő lírai erőknek, amelyek a magyarság mai sorsának komor mélységéből tüneményes megnyilatkozásra, egy új Petőfire vagy Adyra várnak. A mai líra hang és sikoltás nélkül való. Szinte csak egy tekintet, amely félig húnyt pillák alól szűrődik.” Zilahy szerint a magyarság összeomlása feletti nemzeti fájdalom mellett megjelenik a költészetben a „világfájdalmas szemlélődés”, s ennek jegyében születtek Szabó Lőrinc versei is. Költői eszközeinek három forrását állapította meg, melyek – mint a római–görög klasszikusok, a vallás és a modern költészet – egységet alkotnak. A „modernségbe transzponált pogány líra” együttélés a természettel, melynek elemei megszemélyesülnek költői világában.[96] Kállay Miklós a konzervatív keresztény-nemzeti szemléletű Nemzeti Újság kritikusa, aki Vargha Gyula és Rabindranath Tagore munkáival együtt ismertette a kötetet, éppen azt állította, hogy természetközeliségben nem érezni a „vér forróságát”, még nem találta meg egyéni hangját, s „az amatőr kedvtelésével válogat a régi zengések és a modern dallamok között.”[97] Kardos Pál a Debreceni Független Újságban a kötetet jellemző egyszerűséget hangsúlyozta,[98] hasonlóképpen Schöpflin Aladárhoz, aki a Magyar Nemzeti Szövetség politikai napilapjában, a Szózatban megjelent kritikájában megjegyezte még, a Föld, erdő, isten versei puritán jellegük, rímtelen soraik, laza kapcsolódású szabad jambusai dacára zenei hatást keltenek, egyfajta organikus egység kifejeződéseként. Mintha az egyes darabokat a biológiai szükségszerűség hívta volna életre, nem is annyira alkotások ezek, hanem életjelenségek. E költészet kardinális jellemvonásának az egységességet és a szervezettséget tartotta Schöpflin: számára az egyes versek egyetlen hosszú lírai költeményt alkotnak.[99]

A Tiszántúl ismeretlen kritikusa szerint: „Szabó Lőrinc egyetlen kötete harmincnyolc versével külön helyet követel és nyer a modern líra történetében.”[100] A Magyarságban Zolnai Béla méltányolta a költő műveltségét és formaművészetét, s azt a tényt, hogy a Nyugat merevebb és zártabb formákba szűkülő forradalmisága és a kassáki modernizmus közötti startolása mégiscsak az irodalmi kultúra jegyében történt.[101]

„Egyszerűség és tisztaság: ez Szabó Lőrinc költészetének különös és egyéni varázsa” – dicsérte a kötetet Komlós Aladár a Bécsi Magyar Újság július 9-i szombati irodalmi mellékletében. Méltatta azt a magatartást, ahogyan a költő elveti a doctus poëta virtuózkodását, bár magyarításai a legjobb magyar műfordítások közé tartoznak, és egyszerű formákhoz tér meg. A klasszikus görög líra üde tisztaságának újjászületését vélte Komlós felfedezni Szabó Lőrinc verseiben. És e ponton egy zárójelbe tett megjegyzés erejéig Babitscsal veti össze: „S nála először a magyar költészetben, mert Babits csak ornamentikájának motívumait hozta a classicumból.”[102] Turóczi-Trostler József megjegyezte, hogy a verseket jellemző idill struktúrája „tűr meg egymás mellett érzést és intellektust ilyen egyensúlyozottan”. A kötet egységessége abból ered, hogy a versek egyetlen hangulatnak, ünnepiességnek a kifejezői, ezért is ciklikusan illeszkednek a számozott külön cím nélküli versek. Turóczi-Trostler említést tett a George-párhuzamról is.[103] Lakatos Péter Pál a Magyar Írás szemleírója úgy találta, hogy a költőt éppen a teljes formai szabadság szabadíthatná fel mondanivalója kibontásában.[104]

Szabó Lőrinc folyamatosan elújságolta vagy megküldte Kner Imrének az újabban megjelent kritikákat. Kner azonban egyre borúlátóbban viszonyult a kötet fogadtatásához: „A könyv bizony nem fogy, dacára a sok szép recenziónak. Úgy látom, ez is a többi verskiadvány sorsára, lassú elsorvadásra van ítélve. Pedig kár, mert egészen mást érdemelne. Nem kedvez nekünk az idők járása.”[105] A cég továbbra is propagálta a kötetet. Kner a nyomda almanachjában mutatványként két vagy három verset szándékozott közölni a Föld, erdő, isten-ből, s kérte a költőt, jelöljön ki hármat vagy négyet, amik közül ő majd választhatna. Kner levelére Szabó Lőrinc a következő verseket jelölő számokat írta: „10, 5, 2, 37, 24, 21”. Knernek írott levelében ez némileg módosult: „Az Almanachban én a következő számokkal jelzett versek közül szeretnék néhányat közöltetni: II., V., X., XXIV., XXIX., XXXVII. – Ezek közül pedig a következő sorrendben ejteném ki a kiejtendőket: V., II. – A többi három közül már nem tudnék választani.”[106] Végül is az 1923. évre szóló almanachot már nem adta ki a Kner-nyomda, így jelenleg nem lehet tudni, hogy Kner Imre mely verseket szerepeltette volna.

Több cikkben megemlékeztek a könyv kiviteléről is. Tóth Árpád említést tett Kozma Lajos művészi címlaprajzáról,[107] a Tiszántúl napilap munkatársa a kötet előkelő köntöséről,[108] Schöpflin Aladár pedig elegáns kiállításúnak,[109] a Pesti Hírlap ismeretlen cikkírója gondos kiállításúnak jellemezte a könyvet.[110] Elek Artúr Az Újság munkatársa így zárta ismertetését: „Verseinek szép gyűjteményét a gyomai Kner cég adta ki a maga sokszor méltányolt nagy ízlésével.”[111] A Nyugatban Három új Kner-kiadvány cím alatt Gellért Oszkár Testvérbánat csillaga című kötetével és Révész Ady-könyvével együtt tárgyalta a Föld, erdő, isten kiadásának könyvtervezői erényeit Bálint Aladár. Cikke bevezetéseképpen megállapította: „A gyomai Kner nyomda könyveiben plasztikusabban (plasztikusabban, mint bármely más magyar nyomdában) mutatkozik a minden árnyalatra kiterjedő gondos irányítás, a különböző részeket szilárdan egybefogó erős kéz munkája.” A könyvet a következőképpen jellemezte: ,,Szabó Lőrinc verseit egyszerű, komoly külsővel ruházta fel a nyomda. Zöldes-szürke a fedél alapszíne, a keret vékony zöld vonal, apró fekete makkokból összerakott ékítmény fut vele párhuzamosan. A szürkészöld és tiszta zöld szín a betűk és a díszek fekete színével tökéletes összhangot ad. Az alig negyedfél íves, látszatra igénytelen füzet szépségeit az avatatlan szem észre sem veszi. Csak az tudja igazán értékelni, ki tisztában van vele, hogy az ízlés mekkora fejlettségét feltételezi a nyers anyag formábaöntése, mennyi aprólékos gondosság, figyelem, a hatás titkának mily ismerete szükséges egy-egy könyv artisztikus megcsinálásához.”[112]

A kedvezőnek mondható fogadtatás ellenére szomorúan vonta meg a mérleget Kner októberi 10-i levelében: „Pláne verset nem lehet kiadni, mert az utóbbi két verses kiadványomból annyit sem adtam el, amennyi a lapoknak elment bírálati tiszteletpéldányok és a szerzők példányai kitesznek.”[113] E megjegyzés lehangolta Szabó Lőrincet, s válaszában megjegyezte: „Őszintén mondom, nekem is nagyon rosszul esik, szégyellem, hogy két utolsó verses kiadványból (gondolom: a Gellérté a másik) oly keveset lehetett eladni.”[114] A kötet megjelentetése jóval kisebb piaci eredményt hozott, mint amit mind a ketten reméltek. Az 1922. év végi mérleg 280-300 eladott példány.[115]

Kner későbbi leveleiben ismertette családi vállalatuk helyzetét, kitérve arra, hogy a román megszállás, a trianoni diktátum utáni helyzet hogyan tette próbára a nyomda gazdasági működését, és vázolta azokat a szempontokat, melyek a kiadói tevékenység majdhogynem teljes feladására késztették őket. Ugyanakkor több levelében panaszkodott arra is, hogy a kor magyar irodalmában nem lát olyan kezdeményezést, mely mögé mint kiadó odaállhatna.[116] Nosztalgiával emlékezett vissza Vasárnapi körre, melyhez mint fiatal tipográfus csatlakozott, miután 26 évesen átvette a gyomai könyvkiadó vállalat vezetését, s ahol olyan fiatal írókkal került kapcsolatba, mint Mannheim Károly, Fülep Lajos, Lukács György vagy Balázs Béla és Lesznai Anna, akiknek több munkáját is megjelentette. Egy megjegyzése váratlanul érte Szabó Lőrincet: „Én ma is igazán Balázs Bélával és Lesznaival érzem szolidárisnak magamat, s Önhöz is az vitt, hogy részben ugyanazokat az érzéseket találtam kifejezve verseiben, amelyek nekem Lesznainál annyira fontosak.”[117]

„Meglepett, hogy közös vonásokat lát Lesznaiban, Balázsban és bennem” –válaszolt következő levelével Szabó Lőrinc. – „Azt hiszem, ezek a vonatkozások azonban minden költőben közösek, legalábbis nagyjából azok, mindazoknál, akikben több az »apollói« elem, mint a »dionüszoszi« (hogy Nietzsche igen találó megkülönböztetését idézzem). A világ minden élő és leendő költői e két nagy általános kategóriába tartoznak szerintem is: az apollóiba és a dionüszosziba; az első a higgadt, elmélyedő, reflektáló, a másik a nyugtalan és gyors kitörésekre hajló ember típusa. Persze e kettő ezerféleképpen keveredhet, de az alaptónus mindig átfut az árnyalatokon. És az apollói nem jelent hidegséget, és nem jelenti az érzelem kevésbé mély voltát, éppúgy, mint ahogy a dionüszoszi is lehet érett, és formában is teljesen kész. Az első kategóriába tartoznak Arany János, George, a nagy és kis parnasszisták, a másikba Petőfi, Ady, Dehmel és – mutatis mutandis – Hazafi Verai János. Goethe mindkettő volt.”[118]

Kner nem reagált Szabó Lőrinc Nietzsche műve, A tragédia eredete nyomán kifejtett tipizálására, csak pár szóval próbálta meg érzékeltetni az általa sejtett rokonságot: „Amit Önben Balázzsal és Lesznaival közösnek érzek az egyrészt a természettel való közösség intenzitása, az istenélmény fontos szerepe, és a hangnak egy bizonyos színe, amit pl. Balázs és Berzsenyi között is rokonnak érzek. Érzésem szerint Ön Lesznaival rokonabb, de ezt pontosan elemezni, indokolni nem tudom.”[119]

A Nyugat 1923. március 16-i számában közölte Babitsnak a Könyvről-könyvre című rovata cikkeként a Föld, erdő, isten-ről szóló, kritikáját, melyet Szabó Lőrinc élete vége felé visszaemlékezve is „kegyetlen”-nek tartott:[120] „...Nyugat-beli cikkét is úgy tekintettem, mint csapást amelyet nekem, a fiatalabbnak és a hálára kötelezettnek el kell viselnem.”[121]

Babits különösnek találta, hogy mikor a háborúban felnőtt generáció távol tartotta magát a szellem tiszteletétől, egy olyan költő jelentkezik, aki mindazt nyújtja, amit az új korosztálytól már nem elvárható: művészetet, világirodalmi kultúrába való bekapcsolódást, higgadt fölényt és szabadságot az aktuális világnézetekkel és irányokkal szemben. Bár művészete első tekintetre nem fiatalos, de mélyre hatolva felfedezni benne az elrejtett fiatalságot. Ahogyan a nyelv előbb születik meg a költői fejlődés eredményeképpen, mint a mondanivaló, úgy Szabó Lőrinc is virtuózként kezdte, formai nehézségek, különösségek vonzották, és ezek a kihívások elválaszthatatlanok voltak műfordítási feladataitól, melyek korán meghozták mind a sikert, mind művészetének a fegyelmet, a szigorú iskolát. Babits e helyen emlékezhetett a Föld, erdő, isten előtti zsengékre, melyek nagy részét Szabó Lőrinc élete vége felé megsemmisítette.[122] A költő vagy Dienes Kató, illetve Mattyasovszky Erzsébet hagyatékában megmaradt jónéhány darabja dokumentálja az 1920 előtti Szabó Lőrinc kiforrott formaművészetét. Ahogyan az ifjú költő felfedezte e különleges virtuozitás mögötti ürességet, egy másfajta kihívás felé fordult. Babits megállapítása szerint: „A raffinált művészet benyomását kelteni egyszerű, többnyire rímtelen versekben, hangosság nélküli, gyakran a szinte prózához közelálló szavakkal.” Az a „hideg tudatosság”, mellyel törekedett erre, Szabó Lőrinc mesterére, Georgére emlékeztette Babitsot.

A kritika azonban disszonáns fordulatot vett, amikor az elismerő szavak után, arról is szólt, hogy a fiatal költő törekvése és céltudatossága Julien Sorel alakját idézte fel benne. A törekvés már nem csak törekvés csupán, hanem egy kissé törtetés is. Babits a művészi becsvágy mellé közvetve finoman társította a társadalmit, emlékeztetve a fővárost meghódítani akaró, egy szál katonaruhában vidékről felutazó fiatalemberre, aki majd jelentős részben éppen az ő révén jut a karrierjéhez fontos társadalmi kapcsolatokhoz – ahogyan ezt később maga Szabó Lőrinc is megvallotta: „Amikre mások esetleg évekig ácsingóztak, nekem napok alatt készen hullott az ölembe, a megismerkedés a legbecsültebb és legérdekesebb írókkal, művészekkel.”[123]

A cikk további részében a méltányló szavak váltakoznak a költői törekvés lényegét illető kritikus ítéletekkel. Babits szerint az ifjú költő „költeményei inkább valami intellektuális szépérzékhez szólnak”. A törekvés végső soron megmarad formainak: „a forma – nem a külső, hanem a belső forma tudatos geometriája az, ami bennük gyönyörködtet”. Babits kiemelte, hogy az antiintellektuális modern magyar lírában Szabó Lőrinc egyedülálló atekintetben, hogy „az értelem vezet, szín, zene, erősen kontrollálva csak az értelem által kirendelt helyet kaphatja, s ez növeli verseinek [...] klasszicizáló zamatát”. De megjegyzi azt is, hogy „verseinek egy részében szinte úgy tűnik fel, hogy a mondanivalót és az érzelmi anyagot csak a játékai számára ürügyet kívánó értelem keresgélte össze, s ezek a versek artisztikus helyzetdalok gyanánt hatnak.” Megállapította, hogy más verseiben az ifjú költő mondanivalója egészen nyílt, mondhatni már-már politikai világnézeti kritika „merész, szabad, higgadt és rokonszenves”, de megjegyezte azt is, hogy „racionalizmusában kissé távol a magyar közösség tényleges sebeitől és érzéseitől”. (Ezt a megjegyzését idézi Babits egy évvel későbbi – Basch Lóránt szerint – az új nemzedéhez szóló, de Szabó Lőrincre tekintő verse, A vén kötéltáncos,[124] melynek második tételében azt láttatja, amit az új nemzedék már nem akar meglátni az ország tragikus helyzetét.) Babits még utolsó, elismerőnek szánt mondatában is kifejezte azt, hogy ez a tudatosság azonban idegen tőle: „Másutt végre ezt a nagy tudatosságot elfogja a tudattalan nosztalgiája: erdő, rét, egyszerű érzések, vad természet nosztalgiája, melankolikus vággyal sóhajt feléje, s akkor adja legmélyebb hangjait.”

Basch Lóránt Babits és Szabó Lőrinc kapcsolatát visszaidéző emlékezésében így jellemezte Babits e cikkét: „Minden szava mellett a fegyelmezett a magas iskolájáról, a versforma geometriájáról, az értelem prevaleáló, a bírálat tárgyilagos, fenntartásos hangjából az olvasó nem sejthette azt, hogy a tanítványáról van szó, még kevésbé jelezte a személyi közelségüket. A sorok közül, hogy ami a bírálót a már akkor elválasztotta, a tudattalan szárnyalás hiánya volt.” E véleményét megtoldotta Basch egy Babitscsal folytatott beszélgetésének emlékével: „Körülbelül ugyanígy jellemezte nekem Babits hosszú évek után Szabó költészetét: »Ő ugyanolyan jól tudja mindazt, amit egy költőnek tudni lehet és kell, mint én; mégis hiányzik nála valami.« És egy kézmozdulattal fölfelé mutatott.”[125]

A Föld, erdő, isten mint viszonyítási pont a későbbi kortársi értékelésekben is fel-felbukkan. Németh László Szabó Lőrincről a Te meg a világ megjelenése előtt írott tanulmányában még csak egy-egy mondatot szánt a Föld, erdő, isten-re. Egyikkel a kötet formalizmusát tette szóvá: „Falu és város, természet és kultúra, veti föl első kötetében, inkább, hogy az idill és a szép szavak utáni éhségét kielégítse.” Másikkal verstani szempontból tekintett vissza rá: „Első kötete síma, színtelen jambus, latinos, alig bodrozott periódusokkal.”[126]

Halász Gábor az 1934-ben megjelent Válogatott versei alkalmából, két évvel a Te meg a világ megjelenése után tette közzé Szabó Lőrinc-tanulmányát a Válasz legelső számában. Értékelését a költőnek Babitshoz fűződő viszonyából eredeztette: a mesterhez való „elszegődés a csírája Szabó Lőrinc egész költői sorsának.”[127] Megállapította, hogy míg Ady utánzókat nevelt, addig Babits tanítványokat, s az utóbbi hatás végzetesebb, mivel „a tanítvány sorsa megtagadni mesterét és meggyűlölni magában a lesben álló epigont”,[128] vagyis Szabó Lőrinc és Babits kapcsolata, barátságuk felbomlása, alkotói útjuknak egymástól eltávolodása szükségszerű folyamat. A Föld, erdő, isten-re gondolva megjegyezte, hogy Babits követői mind Sárközi György, mind Szabó Lőrinc egy éterikus, a valóságtól elvonatkoztatott világba kerültek, ugyanakkor a „babitsi idegesség helyébe mesterséges nyugalom költözött, a felfokozott pátosz megfelelője az átszellemültség, a klasszikus sóvárgás vértelenebb klasszicitásra cserélődött”.[129] Szabó Lőrinc idilljében minden szereplő, s maga a költői én is átlényegül, „természetességét elvesztett természetként, súlytalanítva lebeg a vers könnyű sodrán”.[130] Halász számára a kötet varázslatos mesterkélt mutatvány, és a nyugalomból és az egyszerűségből – melyben az én bonyolultsága is megszűnik – egyfajta dekorativitás képződik. Ugyanakkor Halász úgy érezte, hogy ezek a versek is magukban hordozzák a szétfeszítő akaratot, s „a természetdrapéria, az eszményített szerelmi boldogság mögött lesben áll [a költő] eredendő pesszimizmusa”.[131] Tanulmányában Halász többször is visszatekint az indulásra. Szabó Lőrinc Te meg a világ előtti költészetéről szólva megjegyezte: örökös kielégítetlenség kínozza a költőt, s „nem élménymohóság, újatkeresés ez, ahogy Babitsnál, hanem a meglévő élmények rendezetlensége, gyötrő visszássága.”[132] A tudás és kétely, hitetlenség és hinni vágyás, mámor és csömör, célok és belső céltalanság, függőség és a függetlenség igénye között örlődik a költő, elveszítve a kiegyenlítődés útjelzőit. Ezért már az indulás verseiben is a „természet nem mint színpad vagy vágyálom, hanem lélekbe lopódzó érzés, hirtelen meglepetés, eszméltető jóság.”[133]

A Különbéké-ről írott kritikáját bevezetendő, Radnóti Miklós hosszasan emlékezett meg a Föld, erdő, isten-ről. „Teljes és gazdag könyv volt, egy fölkészült, művészi eszközeinek teljes birtokában lévő költő első kötete” – jegyezte meg róla.[134] A későbbi oeuvre alapjának tekintette, egy globális érdeklődésű költő újabb és újabb kísérlete kiindulópontjának. A kötet pantheizmusának intellektualizálódását szükségszerű folyamatnak tartotta. A költő a „Gondolat üldözöttje” – Radnóti szerint, „a város fölfedezésével egyidőben jut el értelmi önmagához és a társadalomhoz, a boldog tudattalanból a boldogtalan tudatig.”

Szabó Lőrinc a Föld, erdő, isten verseit, mint ahogyan másik három Te meg a világ előtt megjelent kötete anyagával is tette, teljesen átdolgozta 1943-ban megjelenő Összes versei számára. Az újabb variánsok közül jónéhányat külön is publikált lapokban. Első kötetéből Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt az I. A vándor elindul, VIII. Zavar, XIII. A vágy szégyene XXVIII. Pannon ősz, XXXV. Fák között című darabokat az Új Idők 1943. május 1-i számában. Az átdolgozások gondolata már az első Válogatott versei kiadására készülve foglalkoztatta. Az 1934-ben megjelenő válogatásban a II. Reggel, III. Este, X. Mondják, hogy szép, XXII. Tétlen jövendő, XXXVII. Szélcsend és a XXXIII. A barbár tanítvány (itt még A barbár) című vers már abban a formában szerepel, ahogyan később Összes versei-ben. Eme átdolgozott darabokról Radnóti is megemlékezett idézett kritikájában: „S mikor Válogatott Versei-ben tizenkét évvel később közzétette a könyv hat darabjának újraírt, »végleges« szövegét, a változtatás nem volt egyéb, mint néhány, a versek szempontjából alig jelentős simítás, melyet a költő kellő kegyelettel és tapintattal szükségesnek vélt.”[135]

Ennek az 1943-as gyűjteményes kiadásnak utószavában Szabó Lőrinc hosszasan ismertette mindazon szempontokat, melyek költészete első harmadának átírására indították. A „kijavítások” szándéka szerint „az eredeti forma- és stílusszándék és lelkiállapot parancsai és kívánalmai, az eredeti útmutatások szerint” készültek, „a versek nyersanyagához csak a műgondot, a kellő munkát” adta hozzá akkori érettebb énje.[136]

Baránszky-Jób László Szabó Lőrincről írt, emlékezésekkel átszőtt esszéjében felidézte egy beszélgetését a költővel az átdolgozásokról:

„Amikor kifejeztem véleményemet, hogy mennyire kár, sőt helytelen, hogy első expresszionista köteteit kíméletlenül átírja a később kialakult egyensúlyozott formanyelvbe, röviden csak annyit felelt: – Értsd meg, akkor is így akartam írni, de még nem tudtam. Most csak azt írtam meg, amit akkor akartam. Jegyezd meg magadnak, minden költő olyan világosan akart írni, mint Horatius, csak nem tudott. – Meglehetősen különösen hatott rám ez a történelmietlen felfogás, amelyről egyébként az Örök barátaink két kötetének tematikus, minden történelmi szemléletmódtól idegenkedő elrendezése is tanúskodik.”[137]

Rába György is – akárcsak Baránszky-Jób László – a műgondhoz szükséges kellő munkánál mélyebbnek látta a változtatásokat. Szerinte az átdolgozások során a költő esztétikai önarcképe rajzolódik ki, ahogyan a variánsok révén nyilvánvalóvá válik a költő fiatalkori ízlése és megállapodott ars poeticája.[138] A variánsok Rába megállapítása szerint elsősorban az avantgárdnak mondott, expresszionista jellegű „szertelenségeit” vagy az impresszionista stílusemlékeket módosítják, s ez nem más, mint a klasszikus ízlés szembefordulása az ifjúkori esztétikával. A szóhangulatokat sok esetben pontosabb leírások váltják fel, a spontán lírai érzés a variánsban gondolati tartalmat közvetít. Rába az összevetések példái után megállapította, hogy „bármennyire is tanulságosak ezek az összehasonlítások, teljesen hiteles esztétikai mércének nem tekinthetők. Az átírás nem egyszer úgy hat, mint az eredeti értelmezése, másrészt néha az alkotás hímporát törli le az első megfogalmazásról.”[139]

Az átdolgozások esztétikai hozadéka Kulcsár-Szabó Zoltán szerint sem állapítható meg egyértelműen, s ennek nem csak stilisztikai okai vannak. Ebben annak a bizonyítéka is látható, hogy az átiratok „nem csupán az eredeti variánsok helyett készültek, azaz nem olvashatók pusztán azok kijavított vagy módosított változataiként”.[140]

Értékelése szerint a „javítások” egy része a szöveg külsődlegesebb szintjére vonatkoznak. Ilyen a tipográfiai megoldások megváltoztatása, a nagybetűs szavak számának csökkenése – az ember szó a Föld, erdő, isten II. verse végleges változatában szerepel csak kis betűvel, XII. vers korai változatában még „Kertész” nagy betűvel, stb. –, a stilisztikai eljárások: szóismétlések megszűntetése, szinesztéziák feloldása.[141] Az utóbbira már rögtön a kötet első versében találunk példát: „Ő itatta zengő / hajnali rétek illatát dalomba” helyett a végleges változatban már ezt olvashatjuk: „Ő édesitette / agyamat hajnali rétek szagával”. Rába azon megállapítását, miszerint az átdolgozás „nem más mint a klasszikus ízlés szembefordulása az ifjúkori esztétikával”, Kulcsár-Szabó pontosította: „Az átírások evvel előkerülő két meghatározó művelete, a lexika átalakítása, illetve az antropomorfizmusok elhagyása már kézzelfoghatóbban jelzik azt a distanciát, amely az új változatokat az eredetiektől elválasztja s amely elsősorban a Te meg a világ-ban végbemenő poétikai fordulat »nyomát« vetíti vissza a húszas évek költeményeibe.”[142] Így a szóhasználatot tekintve a közvetlen érzékelésnek korábbi művészi gyakorlata is háttérbe szorul, például azáltal, hogy elmaradtak a bomlás és a pusztulás organikus folyamataira utaló szavak. A kötet XXIX. darabjában: „Keserű szél / döngeti az ég rothadt kapuit” kitétel így változik meg: „Keserü szél / törte be az ég fénylő kapuit”. Az I. vers esetében arra is találunk példát, hogy a közvetlen érzékelés keltette képzettársítás kifejezését egyszerűen elhagyta: „kezét fejemre téve csordultig betöltött / a szeretet egyszerű mozdulataival…”. Ugyanebből a versből kimaradt ez a Baránszky szerint Szabó Dezső expresszív tájszimbolikájára emlékeztető sor is: „s fölöttem feketén gondolkozott az erdő”. A közvetlen látvány absztrahálása már e kötet anyagának az átdolgozásában is megfigyelhető. A II. vers korai változata még így szól: „oly eleven szinek lobognak” ez később így módosult: „oly friss a szín”. A XXIV. vers félmondatának – „Ha nyújtózhatnék, öntudatlanúl, / a fodros füveken” – későbbi változata: „Ha állat volnék, hegyek és mezők / s a perc kóbor fia”.

Kulcsár-Szabó felhívta a figyelmet: „Korántsem biztos azonban az, hogy a húszas évek verseinek »újrakódolásában« feltárulkozó kritikai folyamat pusztán mint ilyen, azaz csakis kritikaiként interpretálható, például a szövegváltozatok viszonyának intertextualitását előtérbe helyezve.”[143] Egyes változtatások a szöveg újratematizálódását eredményezte. Erre hozta fel példának a Föld, erdő, isten záródarabját, ahol a második versszak „szeretet” szava helyébe „a harc” és „a hit” kerülnek. De felhozhatnánk még a XV. Csodatévő szemek befejező sorát, ahol az „alázatos” szó a „csodatévő”-vel lett felcserélve.

Az átdolgozások természetesen legszembetűnőbben a címadásban figyelhetők meg. A Föld, erdő, isten versei eredetileg cím nélkül csak sorszámmal jelzetten követik egymást, az átdolgozással a sorszámok alá átfogó, témára utaló vagy bevezető címek kerültek. Szabó Lőrinc verseinek későbbi gyűjteményeiben a „kijavított” változatok szerepelnek abban a formában, ahogyan az a definitívnek szánt 1943-as Összes versei-ben is olvasható.[144] Az első négy kötet anyagát eredeti formájában először Domokos Mátyás közölte függelékként Szabó Lőrinc Összes versei Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelenő 1982-es kiadásában.[145] Kabdebó Lóránt és Lengyel Tóth Krisztina pedig újra közölte Szabó Lőrinc Összes versei 1998-as kiadása harmadik kötetében,[146] s azóta Összes versei minden újabb kiadásában szerepelnek a korai változatok is.[147]

Az átdolgozások tényéről az 1943-as Összes versei megjelenésekor a kritika részben vett csak tudomást, jellegüket nem tárta fel. És ha az első négy kötet anyagát tárgyalta is, csak a már átdolgozott szövegekre hivatkozott. Szabó Zoltán azonban megjegyezte: „...a könyvnap értelmét és ünnepi hangulatát föltétlenül azok a könyvek szolgálják legjobban, amelyek mai írótól befejezett, hogy úgy mondjam, az író talentumairól végleges formában számot adó művet adnak elénk”.[148] Idézte Babitsnak a Föld, erdő, isten-ről írott kritikáját, majd konkrétan is érintette az átírásokat: „Első négy kötetének verseit e kiadás Texte definitif-je javítva, átdolgozva közli. Láthatólag az a „poëte impeccable” akar lenni, aminek Baudelaire Gautier-t nevezte.”[149]

A Magyar Csillag két párba állított cikkel, Szegi Pál és Szentkuthy Miklós egy-egy nagy elemző tanulmányával üdvözölte Szabó Lőrinc Összes versei-nek megjelenését.

A „mindennel meghasonlott költőléleknek” egyetlen válságokat túlélő bálványa a „Tökéletes Vers”. Ezért is jelentett az első könyv különös hangsúlyt Szegi számára Szabó Lőrinc pályáján végigtekintve.[150] Következtetése, hogy „a Föld, erdő, isten látszólagos antik nyugalma és a mindenséggel öntudatlanul békét kötni látszó, boldogan áradó pantheizmusa is féktelen szenvedélyek nyugtalanságát leplezi”.[151] Még ebben a könyvében sem tudott idillt teremteni; Szegi szerint a csüggedés és a céltalanság kifejezése meghatározó itt is. Pantheizmusa végeredményben a semmivel, az elmúlás gondolatával olvad egybe, a természeti lényekkel, emberekkel való együttérzés valójában a kiszolgáltatottság tudata által motivált részvét.

Szentkuthy Szabó Lőrinc pályája fő aspektusait már kezdetnél érzékelni vélte, s ha külön nem is méltatta tanulmányában a kötetet, annak darabjait megidézte mintegy véleménye igazolásaképpen, miszerint ez a költészet mélyen egységes természetű. Egyik legértékesebb vonásának az értelmi élességet és kertelés nélküli valóságkeresését (a „matematikai kegyetlenséget” és a „kálvini irgalmatlanságot”) jelölte meg.[152] Azt érzékelte és egyben lelkesen méltányolta, hogy mindjárt a korai Föld, erdő, isten első versében, az ifjú lírai hős azért hálás a Napnak, mert a természet isteni konkrétumait külön megmutatja neki.[153] A „külön” szó rendkívüli jelentőségű Szentkuthy számára, mintegy felfedi a Szabó Lőrinc-i költészet említett erényét, melyet az angol barokk lírával, legfőképpen John Donne költészetével tart rokonnak. Érdekesség, hogy a szó csak a már átírt variánsban szerepel, az eredeti 1922-esben nem.

A Föld, erdő, isten V., Egyedűl címet viselő darabjában pedig egy, Szabó Lőrinc költői alkatára oly jellemző kettősséget vél felfedezni Szentkuthy, a gyengédséget, a szelídséget egyrészről, irigy és civakodó hazug természetet másrészről: „...állandóan simogatás és átok, reszkető tapintat és elvakult hit, érzékeny önvád és mindenről megfeledkező forradalmi brutalitás között fog bolyongani”.[154] Hasonló kettősség nyilatkozik meg számára a kötet IX. Titok című verse két ikerjelzőjében: „rémült” és „boldog” (ezek a jelzők is csak a már átdolgozott változatban fordulnak elő) vagy a XIII. Gyógyulás címűben az agy és a hús ellentétével. Megállapította: „...már ezekben a versekben is együtt van a »prousti« oldal és a »homéroszi«. Kezében az élet aranyalmái, de bennük már az analízis (elkerülhetetlen és útált) férgei is.”[155] Az analízis juttatja el az önismerethez, Az Idő kísértetei-ben pedig a kétely mondatja el, hogy a legelső tudás, gyengeségünk belátása.

Egy másik nyelvi és gondolati mag jelentkezését érzékeli a Föld, erdő, isten világában, melynek jelképe éppen a Csodatévő szemek-ben előforduló kifejezés: „személytelen erővé nőttél”, vagyis az elvontság vonzereje nyilatkozik meg a konkrétság mellett.

Szentkuthy nem érinti cikkében az átdolgozások kérdését, a korai verseket már későbbi variáns voltukban idézi, és egy-egy átdolgozott részből vett példája némileg igazolni látszik az átdolgozásokról Baránszky-Jób László, Rába és Kulcsár-Szabó megítélését, miszerint Szabó Lőrinc későbbi ízlését érvényesítette korai verseivel szemben.

Összes versei-ről írott kritikájában a Föld, erdő, isten kapcsán Féja Géza Szabó Lőrinc klasszicizmusát emeli ki, hangsúlyozva, hogy ez nem a külsőségekben nyilvánul meg, hanem „eredeti hozomány”.[156] Antik nyugalom és latin bukolika csendül ki az első kötet verseiből Vass László számára.[157] Gönczy Gábor a Protestáns Szemlében megjelent cikkében nem tett külön említést a Föld, erdő, isten-ről, de szóvá tette az életmű első négy kötetének a „kijavítását”; alapvetően elhibázott dolognak tartotta: „Más verseket kapunk, ha legtöbbször jobbakat is az első változatoknál, de ezek nem ugyanazok; elsikkad a fejlődés menete, lecsiszolódnak az áruló szegletességek, elveszett az érlelődő költő kölyökös bája, ami a legmegkapóbb és a legjobban mutató költőség-stigma volt ifjúkori köteteiben.”[158]

Szabó Lőrinc megjelenése után megküldte Kner Imrének az Összes versei-t. Kner furcsa, kesernyés tárgyilagossággal írt köszönő soraival ért véget, kettejük nagy terjedelmű levelezése. Ennek kapcsán tájékoztatta Szabó Lőrincet, hogy a második ponyvarendelet szerint megmaradt készleteit cenzuráztatásnak kell alávetnie, csak az eljárás során engedélyezett könyveit tarthatja meg. Mivel ez a hivatalos procedúra tetemes költséggel járt, ezért könyvei egy részét nem hagyatta jóvá, hanem kivonta a forgalomból. Úgy gondolta, hogy mivel Szabó Lőrinc gyűjteményes kötete úgy is tartalmazza a Föld, erdő, isten verseit, ezért így tesz a könyv megmaradt 300 példányával is. E szavakkal zárta sorait: „Ami keveset megtarthatok, megtartom, a többiből hadd legyen pappundekli.”[159]

Egy nagy, majd 12 éves szünet következett Szabó Lőrinc verseinek értékelésében, melyet alig bontott meg Sőtér Istvánnak a Parnasszus kiadónál 1948-ban megjelenő Négy nemzedék: Élő magyar költők című antológiájának a költőt bemutató cikke vagy Lengyel Balázs négy oldalas életműbemutatása A mai magyar lírá-t szemléző kötetében. Leginkább a napi sajtó híreiben volt jelen Szabó Lőrinc, például az igazolási tárgyalásai idején vagy az Irószövetségbe felvételekor.

A költő körüli csendet Illyés Gyula nagy, Szabó Lőrinc Válogatott versei-t bevezető esszéje törte meg először. Ebben az első kötet idilli hangvételét – mely oly idegennek tűnt a 20-as évek Magyarországában – külsőségnek láttatta, véleménye, hogy az antik formát a fiatal költő mintegy saját hajlamai ellenére szinte páncélként öltötte magára. Ennek ellenére több verse erőteljesen érzékelteti a kor atmoszféráját, és példaként a kötet XXI. Rutilius levele, illetve XXX. Súlyos felhők című darabját idézte.[160] Sőtér István négy évvel később megjelenő Szabó Lőrinc Összegyűjtött versei utószavának szánt írásában a Föld, erdő, isten kapcsán annak sajátos klasszicizáló stílusáról szólt, mely iránt mind Magyarországon, de egész Európában megnövekedett az igény, ez jelentkezett Babitsnál, majd később is a fiatal nemzedéknél, különösen Radnótinál. Sőtér – Szabó Lőrinc pályáján visszatekintve – kissé idegenszerűnek és szokatlannak találta ezt a hangnemet – akárcsak később Tandori Dezső is –, ugyanakkor úgy érzi, hogy sok minden ott rejtezik belőle Szabó Lőrinc későbbi, érettebb korszakának költeményeiben is.[161]

Kabdebó Lóránt monográfiájában találjuk a kötetről készült első nagyobb és elmélyültebb elemzést.

A kötetben jelentkező világszemléletről megállapította: a versekben az egyén sorsára lebontott történelmi csalódás általános céltalanságként jelentkezik. A Szabó Lőrinc-i aspektusból következően nemcsak a jövő veszítette el a jelentőségét, hanem a múlt is az értékét, a költőt kétségek kínozzák, melyeknek épp az élet értéktelensége a központi gondolata. Szabó Lőrinc költői magatartása, mellyel a reménytelenségét az idő értelmetlen múlásával érzékelteti, nem egyedülálló a húszas években. Példaként Fenyő László egy versét idézi Kabdebó. Ugyanakkor egyedülálló Szabó Lőrinc időszemlélete, mely nem históriai, hanem elsősorban biológiai: az időnek amennyiben van értelme, az az emberélet végességének kimérésében van. Például József Attilától eltérően nem tágítja az egyéni számvetést történelmivé, az összegzés megmarad az egyén keretein belül. A társadalom adott állapota kisszerű lehetőségeivel csalódást okoz a költőnek, mértéke nem az egyéniség optimális kiteljesedése, hanem a megélhető élmény.

Kabdebó a kötet előképének George német életfilozófiára támaszkodó klasszicizáló természetlíráját jelöli meg. A korai prózaversekkel szemben a kötet mértékegységeként az ember és a természet idilli egységéből eredő nyugalmat tartja, akkor is, ha ott kísértenek a kor társadalmi konfliktusai, melyre a költő tüntető elfordulásával reagál. Szabó Lőrinc kortársaira is jellemző ez a nyugalom utáni vágyódás, és Babits, illetve Kosztolányi példáit idézte. A befelefordulás egyben eltávolodást is jelent az avantgard hatásoktól; a kötetben tettenérhető az expresszionizmus hatásának ellensúlyozására irányuló törekvés. Állítása alátámasztására idézi Szabó Lőrinc Kner Imrének írott 1923. jan. 14-i levelét is. Ebben a költő elmondja, magáról: „Évek óta egyik szenvedélyem a görög–latin írók tanulmányozása, amivel az expresszionisták iránti rokonszenvemet ellensúlyozom.”[162] Kabdebó szerint a kötetet meghatározó idillben nincs semmi naivitás, hanem inkább a klasszikus költészetből ismert költői toposz ismétlődik meg, amikor a kiábrándult költő a természet nyugalmába menekül. Ez a változat a bukolikus költészettel tart rokonságot.

A panteista versekben az egyéniség feloldódik, ugyanakkor a költő elindul egy másik úton is, a természet és az ember kettősségét záró, elrendező istenfogalom felé is – állapította meg. Ennek egyik formája, a Szabó Lőrincnél is jelentkező „vallásos ateizmus”,[163] mely nem független a kor polgári gondolatvilágától, és itt Dilthey-t és Simmelt idézte. Kialakulásának helyzetét így jellemezte: „egyéni életem magában, immanensen tekintve, teljesen értelmetlen, a külső világ nem nyújt nekem értelmet, mert a tudományos megismerés »megfosztotta isteneitől« a világot, a társadalmi cselekvés normái nem mutatnak irányt – hol találhatom meg életem értelmét?” A költő pedig eljutott az egyéni és kollektív bűntudathoz, s az ettől való megszabaduláshoz csak az intuíciójára hagyatkozik. Ez pedig – mint ahogy a XXXVIII. vers is mutatja – a visszatérést jelenti a gyermeki ártatlansághoz.

Az Erósz kötetbeli központi jelentőségét is vizsgálta Kabdebó Lóránt elemzésében. Összegzése szerint: „A túlfűtött erotika ily nagy szerepe a kötet verseiben több, mint a kamasz élménye, mindez számára ekkor az idill kiterjesztését is jelenti, a magány ellenvilágát, a társadalmonkívüliség egyik állomását.”[164]

A kötet műfaját az idillben jelölte meg, mert az „akkor jelentkezik, amikor a benne rejlő tragédia vállalása értelmetlennek, céltalannak tűnik, az azt hordozó, a költőt is fogva tartó társadalommal együtt.”[165] A költő ebben az értelemben mondja: „Az idill szörnyekkel van tele.”[166] És az idill ilyen értelmezésére vall az első vers is, melyet abszolutizál a kötet vonatkozásában: „»...Én is elpihentem s a föld s a fű íze szivárgott ereimbe./ Fenyegető szemek lapultak a bokorban...« Az egész kötet e kép felnagyítása. A társadalmi konfliktusok jelenének elemzése, tudomásulvétele, de tragédiájuk vállalása helyett hátat fordítás a föld, erdő, isten egyénileg megélt világa kedvéért.”[167]

A kötet formavilágáról megállapította, hogy „klasszikusan körülhatárolt képek magukban hordoznak dinamikus, állandó változásokat érzékeltető, ellentétes irányban ható elemeket”,[168] s ez a kettősség a kötet egész formavilágára jellemző. Kabdebó külön-külön vizsgálat tárgyává tette a költő igehasználatát, a kötet melléknévi metaforáiban, jelzős szerkezeteiben az idill és tragikum polarizációját, színmetaforáit, igékkel és melléknevekkel meghatározott képeit, mondatszerkesztését, a költő enjambementjeinek szerepét. Külön fejezetben hosszan elemezte a versek ritmikáját.

Értékelése szerint: „Maga a kötet az egyensúlyozás remeke. A kezdő költőnek van érzéke, hogy a hatások és saját kialakulatlan egyéniségének ellentéteit a klasszicizáló hangvételben összemossa. Így elkerüli, hogy eklektikusnak tűnjön e kötet, és valóban egységes ciklusba tudta kényszeríteni az annyira ellentétes összetevőket.”[169] Ezt az egyensúlyozást, a széthúzó elemek közötti kapcsolatteremtést tartja e kötet formavilága legjellemzőbb sajátságának.

A korábbi nagyszámú méltatásokkal és a költő önértékelésével szemben, miszerint a a versek ciklusszerű egységet alkotnak,[170] Rába György a Föld, erdő, isten-t a Kalibán mellett Szabó Lőrinc legheterogénebb könyvének tartotta, s az eltérő tematikájú verseket összefűző egységes hatást az újszerű szerves költői tónus, a különböző témákat összekapcsoló panteizmus „és az uralkodó verselési mód, a gyakori rímtelen ötödfeles jambus (a shakespeare-i blanke verse)” kelti.[171] A kötet Rába szerint mindenekelőtt természetlíra, mely a „sokalakú életnek” az öt érzékhez szóló gazdagságát vetíti vissza. A költő szépségkultusza különbözik a századelőnek a művészi és a lelki hangulatokat egyesítő eszményétől, ugyanakkor az antik világ képei és alakjai, a mitologikus figurák és pseudomítosszá formált versek erősen stilizálttá teszik az egyes darabokat. Rába is megemlékezik Stefan George hatásáról. Ami elválasztja Szabó Lőrincet Georgétól, szerinte a költő erotizmusa és ennek világnézeti foglalatának tartott panteizmusa. Rába ítélete szerint a kötet tematikáját is szembetűnő ellentmondásosság jellemzi, ahogyan a stilizált szemlélet mellett, helyenként érzékelhetőek a törekvések egy vallomásos lírára, s ez a kötet tónusának az egységét bontja meg.

Steinert Ágota a Föld, erdő, isten panteizmusát jellemezve megállapította, hogy ez alapvetően nem egy boldog kitárulkozás, összefonódás a természettel, „hanem a közös kiszolgáltatottság együttérzése”.[172] A társadalomból kiszakadó egyén, testvére a természet elemeinek, velük egyenrangú része a biológiai körforgásnak. Költői világát valamiféle pogány derű hatja át, melyben a kemény kontúrok meglágyulnak, a konfliktusok megenyhülnek. „A férfi és nő kapcsolata itt még nem harc, csak évődés, s a vágy nem megalázó teher, hanem a szentivánéji álom varázsos erotikája.[173] A kötetben a kedves jelenléte általános már-már eltűnő, ahogyan Petrarca vagy Balassi költészetében. „Ám míg ott a földöntúli rajongás, az udvarló tisztelet miatt megfoghatatlan, addig Szabó Lőrincnél azért anyagtalan és légies, mert nem személyisége, hanem az általa nyújtott élmény, az önfeledt pillanat fontos.”[174] Ugyanakkor az önfeledtség nem teljes, nem tud kikerülni a tudat ellenőrzése alól, mert már itt jelentkezik „egyénisége alapvető ellentmondása: anyag és szellem, testiség és tudat küzdelmének dialektikus feszültsége.”[175] Steinert a nyelv, stílus, hangulat és verselés egységéről beszél, a versek számára egyetlen darabbá tömörülnek.[176]

A „bűntelen természeti lét nosztalgiája” hangját emelte ki Németh G. Béla. Ezzel összefüggésben vizsgálja az expresszionista elemek jelentkezését Szabó Lőrinc költészetében, elemezve a XXXV., a Fák között címet viselő verset.[177] Ugyanezt a verset választotta ki Tandori Dezső is Föld, erdő, isten-kritikája illusztrációjaképpen, hangnemét Szép Ernőével rokonítva.[178] Tandori éppen azt hiányolta, hogy ebben az első kötetben nincs jelen mindaz, ami Szabó Lőrincet majd jellemzi, vagyis nem okvetlenül pályaindító versegyüttes: a megtalált hang-ot hiányolta. Menyhért Anna reflektálva Tandori állítására nagyobb tanulmányban tárgyalta a megtalált hang és a kötet hangja kérdéskörét. Ennek érdekében a Szabó Lőrinc által már átírt szövegeket használta, mivel kiindulópontja éppen az átírás, illetve a Te meg a világ utáni recepció által kialakított „hang”-képzet.[179]

Lászlóffy Aladár 2005-ben újra megjelent esszéjében, ha nem is állította azt, amit Tandori, hogy a Szabó Lőrinc-i hangot hiányolja ebből a kötetből, de nem tudta megállapítani olvasásakor, hogy milyen kísérletek, tanulmányok, folytak a költő műhelyében, s nem árult el számára ízlésbeli irányultságot, valamiféle preferenciát, ezért a korai Szabó Lőrinc-verseket az átlényegülés zárt eredményeinek tekintette. A kötet tanulságait pedig így foglalta össze: „Az első kötetnyi vers inkább összhatásában emlékezetre méltó. [...] Ő is leltároz; az indulás velejárója, az életművek konstrukciójának statikai törvénye ez: a költészet önismétlése, nem a költőké, akik mindig újak, mégis, az előzmények ismeretében is nekifognak újra, és működnek.”[180]

Tanulmányok a kötetről:

Kabdebó Lóránt: A pályakezdő Szabó Lőrinc költői világa = uő.: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970, 49–108. p.
Interneten: http://mek.oszk.hu/05200/05231/

Kabdebó Lóránt: A Föld, erdő, isten-kötet formavilága = uő.: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970, 109–148. p.
Interneten: http://mek.oszk.hu/05200/05231/

Steinert Ágota: Föld, erdő, isten = uő: Küzdelem a harmóniáért: Szabó Lőrinc költői világa, ELTE, Bp. [1971] (Bölcsészdoktori értekezések) 37–46. p.

Rába György: Ady és Babits pólusai közt = uő.: Szabó Lőrinc, Akadémiai, Bp. (Kortársaink), 1972, 12–40. p.

Kabdebó Lóránt: Szövegcsokor Bori Imrének, Híd, 1999. 12. 927–933.

Dobóné Berencsi Margit: Impresszionista és expresszionista vonások Szabó Lőrinc „Föld, erdő, isten” című kötetében, Magyar Nyelv, 1993. 2. 213–217. p.
Interneten: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarNyelv_1993/?pg=218&layout=s

Menyhért Anna: A ,,hang” megtalálása Szabó Lőrinc Föld, erdő, isten című kötetében = Tanulmányok Szabó Lőrincről, szerk. Kabdebó Lóránt, Menyhért Anna, Anonymus, Bp. [1997] (Újraolvasó), 245–253. p.

A versek megjelenései periodikákban:

I. A vándor elindul – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt az I. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1140. p.; Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt négy más verssel együtt átdolgozva: Új Idők, 1943. máj. 1.
II. Reggel – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a VI. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1140. p.
III. Este (Élő csillagok gyúlnak a füvek közt…) – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XVIII. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1141. p.; Este címmel már átdolgozott formában: Keleti Ujság, 1937. máj. 10.
IV. Sötétség, holdfény – Három vers gyűjtőcímmel: Nyugat-korrektúrában: MTA KIK Kézirattár Ms 4652/321.; csak kötetben jelent meg.
V. Egyedűl – Álarc mögül címmel: Nyugat, 1921. 7. sz. (ápr. 1.) 533. p.
VI. Pásztorsípon – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XXIV. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1141. p.
VII. A hazatért kedvesről – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XXIX. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1141–1142. p.
VIII. Zavar (A fák kezei égbe kulcsolódtak…) – Versek gyűjtőcím alatt az III. sz. költemény: Nyugat, 1921. 21. sz. (nov. 1.) 597. p.; Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt négy más verssel együtt, átdolgozva: Új Idők, 1943. máj. 1. 70. p.
IX. Titkok – Versek gyűjtőcím alatt az II. sz. költemény: Nyugat, 1921. 21. sz. (nov. 1.) 597. p.
X. Mondják, hogy szép – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XXXII. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1142. p.
XI. Kirándulás – Csak a kötetben jelent meg.
XII. Hajnali himnusz – Vers a hajnali erdőről címmel: Nyugat, 1921. 7. (ápr. 1.) 533–534. p.
XIII. Gyógyulás – Csak a kötetben jelent meg.
XIV. Erdei szerelem – Vers cím alatt: Nyugat, 1922. 3. sz. (febr. 1.) 169. p.
XV. Csodatevő szemek – Csak a kötetben jelent meg.
XVI. Hasztalan lázadás – Csak a kötetben jelent meg.
XVII. A szelíd tanitvány – Csak a kötetben jelent meg.
XVIII. Az elhagyott lány – Csak a kötetben jelent meg.
XIX. Elmentél, s megnémult a táj – Csak a kötetben jelent meg.
XX. Magány (Sok kétely és bűn a halálba láncol…) – Versek gyűjtőcím alatt az V. sz. költemény: Nyugat, 1921. 21. sz. (nov. 1.) 597. p.
XXI. Titkos fájdalom – Versek gyűjtőcím alatt a IV. sz. költemény: Nyugat, 1921. 21. sz. (nov. 1.) 597. p.
XXII. Tétlen jövendő – Három vers gyűjtőcímmel: Nyugat-korrektúrában: MTA KIK Kézirattár Ms 4652/321.
XXIII. A vágy szégyene – Feltételezhetően először csak a kötetben jelent meg; Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt négy más verssel együtt, átdolgozva: Új Idők, 1943. máj. 1. 70. p.
XXIV. A halál csiráival…– Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XXXIII. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1142–1143. p.
XXV. A következő pillanat – Három vers gyűjtőcímmel: Nyugat-korrektúrában: MTA KIK Kézirattár Ms 4652/321.
XXVI. Az idő kisértetei – Csak a kötetben jelent meg.
XXVII. Könyvvel a temetőben – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XXXIV. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1143. p.
XXVIII. Pannón ősz – Versek gyűjtőcím alatt az I. sz. költemény: Nyugat, 1921. 21. sz. (nov. 1.) 596. p.; Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt négy más verssel együtt átdolgozva: Új Idők, 1943. máj. 1. 70. p.
XXIX. Rutilius levele – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XLIX. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1145. p.
XXX. Sulyos felhők – Csak a kötetben jelent meg.
XXXI. Jelenések – Novus nascitur ordo címmel: Nyugat, 1920. 11–12. sz. (jún.) 609. p.
XXXII. A föld barátai – Legyünk mi is egyszerű emberek címmel: Nyugat, 1921. 7. (ápr. 1.) 534–535. p.
XXXIII. A barbár tanítvány – Kacagó Dionysos címmel: Nyugat, 1921. 7. (ápr. 1.) 535. p.
XXXIV. Torzonborz, fekete állat – Hemperegve a porban, a fényben címmel: Nyugat, 1921. 7. (ápr. 1.) 535. p.
XXXV. Fák között – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XLVI. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1144. p. Új versek, régi dallamok gyűjtőcím alatt négy más verssel együtt átdolgozva: Új Idők, 1943. máj. 1.
XXXVI. Uránia – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt a XLV. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1144. p.
XXXVII. Szélcsend – Csak a kötetben jelent meg.
XXXVIII. Párbeszéd – Dunántúli idillek gyűjtőcím alatt az L. sz. költemény: Nyugat, 1921. 15. sz. (aug. 1.) 1145. p.

Kéziratok az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattárában

Ms 4650/1. Áthúzott cím: ~~Vasárnap~~. [XI. Kirándulás.] 1 f. Autográf; hátoldalon megjegyzés ismeretlen kéztől.
Ms 4650/2. „Sötétedik...” [XIV. Erdei szerelem.] 1 f. Autográf; hátoldalon Szabó Lőrinc jegyzetei és Szabó Lőrincné megjegyzése.
Ms 2270/1. XVIII. „Nézd csak testvér…” [III. Este.] 1 f. Autográf; 1. f. v.-n Szabó Lőrincné megjegyzése.
Ms 4650/5. III. Este. Áthúzott címvariáns: „~~Balatoni este~~”, kézírásos címadás: „Este”. Áthúzott 5. sor. 1 f. Gépirat.
Ms 2270/2. XXXII. „Mondják, hogy szép...” [X. Mondják, hogy szép. Variáns.] 1 f. Autográf; a 1. f. v.-n Szabó Lőrinc megjegyzései.
Ms 4650/3. [X. Mondják, hogy szép.] 1 f. Gépirat; a hátoldalon Szabó Lőrincné megjegyzése.
Ms 4650/4. [XI. Kirándulás] 1 f. Gépirat; Szabó Lőrinc kézírásos kiegészítéseivel.
Ms 2270/3. Vers a hajnali erdőről. [XII. Hajnali himnusz.] 2 f. Autográf; 1. f. v.-n ismeretlen vers gépiratának részlete, a 2. f. v.-n Gáborjáni Klára megjegyzései.
Ms 4650/6. Kézírásos címadás: Észrevétlen. [XXII. Tétlen jövendő.] 1 f. Gépirat autográf javításokkal; a r. oldalon gyorsírásos jegyzetek.
Ms 2270/4. „Halottakkal bevetett útakon...” [XXV. A következő pillanat. Első kötetbeli, megjelenéséhez képest – egy-két ékezési eltérést nem számítva – nem variáns.] 1 f. Autográf; 1 f. v.-n egy bírósági idézés űrlapjának részlete.
Ms 2270/5. „Szomorú testvéreim, emberek...” [XXIX. Rutilius levele.] 1 f. Autográf; 1. f. v.-n ismeretlen kéztől megjegyzés.
Ms 2270/6. XXXVII. „Örök tavasz és te, örök tavaszban...” [XXXVII. Szélcsend.] 1 f. Autográf; 1. f. v.-n Szabó Lőrincné megjegyzése.
Ms 4650/7. „Örök tavasz és te, örök tavaszban...” [XXXVII. Szélcsend.] 1 f. Gépirat, cím nélkül, kézírásos javításokkal.
Ms 4650/8. [XXXVIII. Párbeszéd.] 1 f. Gépirat autográf javításokkal, a r. oldalon a cím Szabó Lőrincné kézírásával.

Korrektúrák az MTA Könyvtára Kézirattárában

Ms 4652/321. Három vers. A Nyugat szedésére emlékeztető Három vers címet viselő korrektúra, amelynek folyóiratbeli megjelenéséről nincsen tudomásunk. A három vers a Kner kiadás szövegének előzménye. A Szabó Lőrinc Összes versei-ben a címük: IV. Sötétség, holdfény, XXII. Tétlen jövendő, XXV. A következő pillanat.
Ms 2271/315. A XI. és a XII. számú versek egyetlen kézírásos javítást tartalmazó korrektúra példányát (utóbb Kirándulás és Hajnali himnusz címmel ismertek) a Szabó Lőrinc hagyatékból az örökösök utóbb az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának adták. Feltehetően az 1922-es, magántulajdonban maradt Kner kiadás korrektúrájának lehet a része, mert onnan ez a lap hiányzik. A XI. számú vers csak a kötetben jelent meg, de a XII. számú Vers a hajnali erdőről címmel korábban a Nyugatban megjelent, ennek kivágott példányát ragasztotta a kötet nyomdai példányába. Ott még a második versszak utolsó sorában utóbb bekövetkezett, és ebben a korrektúra példányban először jelzett szócsere (kulisszáit helyett: függönyeit) nem jelent meg. Tehát ez a korrektúra a nyomdai beragasztott példány utáni változatot jelenti, ez is valószínűsíti, hogy része a kötet korrigációs munkájának.
Ms 4652/358. XXXI. Jelenések, „Novus nascitur ordo” címmel a Nyugat korrektúrája.

Kner kiadás (1922) nyomdai kézirata

Magántulajdon. A nyomdai kézirat lapjait utóbb Szabó Lőrincné beköttette. A költő dolgozószobájában lévő kötet fénymásolata állt a rendelkezésünkre a képanyag összeállításakor. A korábban a Nyugatban megjelent versek kivágva, a többi kézzel vagy géppel írottként került beragasztásra. Feltehetően Szabó Lőrinc 1922. január 10-i levelével együtt, vagy 10-e előtt küldte el Kner Imrének.[181] A megjelent kötethez képest ez a példány három verssel kevesebb, nem szerepel benne az utóbb XV. számmal ellátott Csodatevő szemek, a XXIII. számmal ellátott A vágy szégyene, valamint a XXXVII. számmal ellátott Szélcsend című vers. Ezért ebben a példányban csak 35 számozott vers szerepel, majd csak Kner kiadás korrektúrájában szereplő versek fölött egészíti ki a számozást, de a hiányzó verseket külön adhatta oda, a korrektúra együttesében ezután sem szerepelnek.

Kner kiadás (1922) korrektúrája

Az 1922-es Kner kiadás hasáb korrektúrája a család hagyatékából. A korrektúra követi a Kner kiadás nyomdai kézirata címmel közölt verseket (kivéve Korrektúrák az MTA Könyvtára Kézirattárában – Ms 2271/315. jelzetű két verses korrektúrát, ld. ott!). A korrektúra után illesztette a költő a kötetbe (átszámozva azt) három verset, az utóbb XV. számmal jelölt Csodatevő szemek, a XXIII. számú A vágy szégyene és a XXXVII. számú Szélcsend címűt. Ezekkel korábbi publikációban nem, már csak a kész Kner-kötetben találkozunk. A korrektúra idején bővíthette a kötetet, a kefelevonaton szereplő versekre már kézírással átvezeti a Föld, erdő, isten Kner kiadása nyomdai példányát követő számozás helyett az 1922-es Kner kiadás számozását.

Kner kiadás (1922)

Föld, erdő, isten, Kner Izidor, Gyoma, 1922.

Válogatott Versei (1934) nyomdai kézirata

MTA KIK Kézirattár Ms 4652/2. jelzet alatt. Tartalmuk valószínűsíthetően az 1934-es Válogatott Versei gépiratai autográf javításokkal. Erre utal az anyag borítékján „A kis anthológia” megjelölés is.

Válogatott Versei (1934)

Szabó Lőrinc Válogatott Versei, Nagy Károly és Társai, Debrecen, 1934 (Uj Irók 8. szám). A kötet számára átdolgozott versek. Reggel, Este, Mondják, hogy szép, Tétlen jövendő, Szélcsönd, A barbár.

Válogatott Versei (1934) autográf és gyorsírásos igazításai

Magántulajdon. A költő könyvtárszobájában lévő példányban néhány szavas igazítás, ill. a bevezetés átigazítása feltehetően az 1940-i Válogatott versei számára. A kötet végén különböző jegyzékek. Feltehetően egy rádióelőadás időbeosztása, ill. valamilyen válogatás szempontja. A Föld, erdő, isten kötet versei közül kettő (Mondják, hogy szép és A barbár tanítvány) esetében található igazítás.

Válogatott versei (1940) nyomdai kézirata

MTA KIK Kézirattár Ms 4653/1. jelzetű anyagból. Az 1934-i Válogatott Versei nyomdai példányának autográf javított változata az 1940-i Válogatott versei számára. Érdekessége: az 1934-i kiadás kiadói jelzése felülragasztva a Singer és Wolfner kiadás jelzésével. A Föld, erdő, isten kötet versei esetében igazítás nem található.

Válogatott versei (1940) korrektúrája

MTA KIK Kézirattár Ms 4653/3. jelzetű anyagából. Az 1940-i Válogatott versei korrektúrája. A Föld, erdő, isten kötetből kiválogatott versek szövegén nincs érdemi javítás az 1934-es kiadáshoz képest, az oldalakon a szedés korrekciói és a központozás igazításai.

Válogatott versei (1940)

Szabó Lőrinc Válogatott versei, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R.T. kiadása, Budapest, 1940. A Föld, erdő, isten-ből azok a versek szerepelnek – már újabb változtatás nélkül –, melyek az 1934-es Válogatott Versei-ben is.

1922-es Kner-kiadás autográf átírása.

Magántulajdon. A Kner-kiadás egyik, a költő könyvtárszobájában lévő példányában végezte el a költő a kötet átdolgozását az 1943-i Szabó Lőrinc Összes versei számára.

Uj Idők, 1943

Új versek, régi dallamok: Öt költemény SZABÓ LŐRINC Föld, Erdő, Isten című ifjúkori (1922) kötetének a költő Összes versei számára átdolgozott végleges szövegében, Uj Idők, 1943. 18. (máj. 1.), 70. p.
Az öt vers: A vándor elindul, A vágy szégyene, Fák közt, Zavar, Pannón ősz.

Válogatott versei (1943)

Szabó Lőrinc–Szalay Lajos: Tizenkét vers – tizenkét rajz, Singer és Wolfner, Irodalmi Intézet R.T. kiadása, Budapest, 1943. A kötetben szereplő versekről a következőket jegyezte meg: „A versekről magukról csak annyit, hogy munkásságom több korszakát képviselik, s az ismert darabok közt olyan is akad, amely könyvben eddig nem jelent meg. Az összeválogatás természetesen a rajzolóművész szempontjait, a képek változatosságának érdekét is honorálni kívánta. Célunk az volt, hogy közös munkánk új, szép könyvet adjon a szép magyar könyvek barátainak kezébe.” Föld, erdő, isten kötetből válogatott versek: Mondják, hogy szép és A barbár.

Összes versei (1943) korrektúrája

MTA KIK Kézirattár Ms 4653/4. Töredékes (az elején hiányos, az 1-től 13. oldalig), XII. Hajnali himnusz című verstől található benne a Föld, erdő, isten kötet anyaga. Javítás a 17. oldalon, a XVII. Szelíd tanítvány című vers 6. sorában: „~~szeretem tiszta szemeidet~~” helyett „magányodat szeretem”; 18. oldalon a XVIII. Az elhagyott lány 4. sorában: „és” helyett „s örök”; 5. sorában: „~~minden bánat~~” helyett „bánatok”; 10. sorában: „verné” helyett „verni”; 19. oldalon ugyanezen vers 32. sorában: „~~érthetetlen~~” helyett „örök bánatok”; 33. sorában: „bánatok” helyett „szakadatlan”; 20. oldalon a XX. Magány utolsó sorában szórendi változtatás; szedési hiba korrekciója a 15., 20., 22. és a 29. oldalon.

Összes versei (1943)

Szabó Lőrinc Összes versei, Singer és Wolfner, Irodalmi Intézet R.T. kiadása, Budapest, 1943. A szövegek definitív változatának megállapításakor ezt a kiadást vesszük alapul, s ez vonatkozik az egyes címek írásmódjára. A kötet impresszuma felett a következő szerzői megjegyzés olvasható: „Ez a könyv a költő hét és most először megjelenő nyolcadik verskötetét egyesíti. A nyolc közül a négy elsőnek a szövege helyenként eltér a régitől: a törléseket, kiegészítéseket és változtatásokat a költő végezte. Az egész kötet szövege végleges.” Az Összes verseinek volt egy 1944-es kiadása is (Uj Idők Irodalmi Intézet [Singer és Wolfner], Budapest, 1944.), mely valójában az 1943-asnak az utánnyomása. A különbség annyi közöttük, hogy az 1944-es egy sajtóhibával jelent meg: a Húsz óra múlva című költemény 3. és 5. sorát felcserélték. Erről ld. Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, s. a. r. Lengyel Tóth Krisztina, jegyz. Kiss Katalin, Lengyel Tóth Krisztina, utószó Kabdebó Lóránt, Osiris, Budapest, 2001, 394–395.)

Válogatott versei (1956)

Szabó Lőrinc Válogatott versei 1922–1956, a bevezető és a válogatás Illyés Gyula, a könyvburkoló Bernáth Aurél munkája, felelős szerkesztő Csanádi Imre, Magvető, Budapest, 1956. A kötetet 1956-ban két alkalommal is kiadták, valójában a második az elsőnek az utánnyomása. A Föld, erdő, isten 38 verséből 10 került a válogatásba: A vándor elindul, Reggel, Este, Titkok, Mondják, hogy szép, A vágy szégyene, Pannón ősz, Rutilius levele, A barbár tanítvány, Fák között.

Jegyzetek

[1] Ld. Kner Imre Szabó Lőrinchez írott 1922. ápr. 28-i levelét. MTA KIK Kézirattár Ms 4682/315.

[2] Ezek az Osiris Klasszikusok sorozat Szabó Lőrinc Összes versei, második, javított kiadás, sajtó alá rendezte Kabdebó Lóránt és Lengyel Tóth Krisztina, Budapest, 2003, Zsengék és ifjúkori versek csoportjában szerepelnek.

[3] Ld.: Szabó Lőrinc 1922. jan. 10-i levelét Kner Imréhez. Kner Imre Szabó Lőrinccel folytatott levelezésének nagyobbik része (Szabó Lőrinc levelei Kner Imre leveleinek másodpéldányaival) a Békés Megyei Levéltárban a XI. 9. c. – a Kner Nyomda (Gyoma) iratai – fondban található, a másik része (Kner Imre levelei) az MTA KIK Kézirattárában, a Szabó Lőrinc-hagyatékban Ms 4682/300–413. jelzet alatt.

[4] Ld. Szabó Lőrinc a kötetről c. menüpontot!

[5] Ld. Szabó Lőrinc: Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, s. a. r. Lengyel Tóth Krisztina, jegyz. Kiss Katalin, Lengyel Tóth Krisztina, utószó Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp., 2001, 235–236.

[6] Szabó Lőrinc: Vers és valóság, i. m., 16.

[7] Ld. Szabó Lőrinc: Vallomások: Naplók, beszélgetések, levelek, szerk., jegyz., utószó, életrajz Horányi Károly, Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp. 2008, 26–73.

[8] A kötet impresszumában olvasható: „átnézte Babits Mihály”.

[9] Ld. Szabó Lőrinc: B. I. = uő: Vers és valóság, i. m., 320–321.

[10] Ld. a Szabó Lőrinc a kötetről c. menüpontot.

[11] Ld. Szabó Lőrinc: Babits műhelyében = uő: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2003, 719.; Szabó Lőrinc: Vers és valóság, i. m., 315.

[12] Szabó Lőrinc: Babits műhelyében = uő: Emlékezések, i. m., 719.

[13] Szabó Lőrinc: Babits műhelyében = uő: Emlékezések, i. m., 718.

[14] Ld. Szabó Lőrinc: B. M. = uő: Vers és valóság, i. m., 316.

[15] Szabó Lőrinc: B. M. = uő: Vers és valóság, i. m., 321.

[16] Basch Lóránt: Mester és tanítvány = Kortárs, 1966. 2. 295–296.

[17] Szabó Lőrinc: Irodalmi tanulmányok, előadások, kritikák, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2013, 24.

[18] Basch: Mester és tanítvány, i. m., 297.

[19] Rába György: Szabó Lőrinc, Akadémiai, Bp. (Kortársaink), 1972, 24–25.

[20] Szabó Lőrinc: Babits műhelyében = uő: Emlékezések, i. m., 720.

[21] Basch: Mester és tanítvány, i. m., 297.

[22] Uo.

[23] Ld. az egyes versek kommentárját a Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről c. menüpont alatt.

[24] Szabó Lőrinc: Vers és valóság, i. m., 227.

[25] Uo.

[26] Kulcsár-Szabó Zoltán: Utazás, gyerekek, Kelet = uő: Tükörszínjátéka agyadnak: Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Ráció, Bp., 2010, 147. Ld. még Lőrincz Csongor: „Enkidu üzenete”: Az idegenség az irodalomban: fordítás és interpretáció között, Alföld, 2003. 11. 51–65. [Kötetben: Identitás és kulturális idegenség, Bednanics Gábor, Kékesi Zoltán, Kulcsár Szabó Ernő, Osiris, Bp. 2003, 172–198.]

[27] A regény német fordítása – hét másik Stevenson-kötettel együtt – megtalálható Szabó Lőrinc könyvtárában: Der seltsame Fall von Dr. Jekyll und Mr. Hyde, Insel Verlag, Leipzig, [o. J.], (Insel Bücherei, 301.) Ld. Szabó Lőrinc Könyvtára II. Külföldi szerzők művei, Forgács Anita adatbázisát kiegészítette, jegyzetekkel ellátta, a katalógust szerkesztette és a bevezetőt írta Buda Attila, Miskolci Egyetem BtK Szabó Lőrinc Kutatóhelye, Miskolc, é. n., 325–326. Valamiféle előképe lehetett még a versnek a rémregények világát idéző A hasmetsző prózaköltemény.

[28] Ld. Szabó Lőrinc a versről c. menüpontot.

[29] Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek, vál., s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Szépirodalmi, Bp., 1974, 102.

[30] Stefan George = Irodalmi miniatűrök, II., szerk. Benedek Marcell., Dante, Bp., [1921], 51–59.

[31] Szabó Lőrinc hagy. Petőfi Irodalmi Múzeum, Kézirattár, letét. Másolata: file: 19.087–091.

[32] Szabó Lőrinc: Stefan George = uő.: Irodalmi tanulmányok, i. m., 89.

[33] Szabó Lőrinc: Stefan George = uő.: Irodalmi tanulmányok, i. m., 93.

[34] Uo.

[35] Babits Mihály: Könyvről-könyvre: Egy ifjú költő = Nyugat, 1923. 6. (márc. 16.), 398.

[36] Rába: Szabó Lőrinc, i. m., 19.

[37] Rába: Szabó Lőrinc, i. m, 20–21.

[38] Túróczi-Trostler József: Stefan George, Nyugat. 1921. 8. (ápr. 16.), 621.

[39] Ld. Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970, 31–32.

[40] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 33.

[41] Kabdebó Lóránt: Szövegcsokor Bori Imrének, Híd, 1999. 12. 927.

[42] A kötet XXXVII. versének eredeti változatából.

[43] Rába: Szabó Lőrinc, i. m, 24.

[44] Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben = uő, Emlékezések..., i. m., 398.

[45] Ld. Sipos Lajos: Babits Mihály és az „ellenkultúra” képviselői a Tanácsköztársaságban = Pázmány nyomában: Tanulmányok Hargittay Emil tiszteletére, Mondat Kft, Vác, 2013, 364–374.

[46] Ld. Jankovics József: Babits Mihály fegyelmi büntetésének revíziós eljárása ismeretlen dokumentumok tükrében, Irodalomtörténeti Közlemények, 2001, 1–2. 183–213.; Babits Mihály levelezése, s. a. r. Majoros Györgyi, Tompa Zsófia, Argumentum, 2012, 193–223.

[47] Ld. a vers Dokumentumok menüpontja alatt az 1919-ben kelt és Dapsy Gizellának ajánlott kéziratot.

[48] Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 49.

[49] E vers keletkezéséről egy 1954. ápr. 18-i feljegyzésében a következőket nyilatkozta: „Harmincnégy évvel ezelőtt, 1920 tavaszán, írtam ezt a próza-verset. Akkoriban hirtelen nagyon megcsömörlött azoktól az impresszionista-parnasszista kísérletektől, amelyekkel Babits Mihályt felkerestem, s amelyekkel a barátságát megszereztem. Nyilván aktuális élmények hatása alatt írtam aztán, talán harmadik vagy negyedik prózai költeményként, ezt a verset. Délután elvittem Babitsnak. Könyvtárszobájában, a díványán fekve olvasta végig; utána remegni kezdett, s azt mondta, hogy ’ennél nagyobb verset Vörösmarty óta nem írtak.’ Minthogy addigi írásaimat csak kitűnő ígéreteknek tartotta, ez a dicséret egészen elkábított. Nem is tudtam hinni neki, és nyilvánvaló, hogy Babits dicséretében elsősorban a saját félelmei szólaltak meg. A verset a román megszállás alatt meginduló Nyugatban közölni akartuk, de a román cenzúra törölte. Később pedig már magam tartottam vissza, bármennyire hatalmas élményem fűződött hozzá. Az eredeti kéziratot most megtaláltam, s legépeltem, hozzáfűzvén ezt a történeti magyarázatot.” Tévedett az emlékezésben, amikor azt állította, hogy a román megszállás alatt induló Nyugatban jelent volna meg; az 1920. júniusi számban akarták közölni. Egy Lázár Júliának 1920. máj. 29-i levelében öt megjelenendő verset említett – ld. Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek, összeáll. Kabdebó Lóránt, Szépirodalmi, Bp., 110. –, ezek közül csak négy jelent meg: Novus nascitur ordo (utóbb közli a Föld, erdő, isten kötetben), Záporban, Augusztus (ezeket a Kalibán! kötetben közli), Karambol. A verset a költő eredeti kézirata alapján közölte Kabdebó Lóránt. Ld. Érlelő diákévek: Napló, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az 1915–1920-as évekről, bev., összeáll., jegyz. Kabdebó Lóránt, Petőfi Irodalmi Múzeum, Népművelési Propaganda Iroda, Bp., 1979, 301.

[50] Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 636.

[51] Ld. a vershez kapcsolódó kommentárt.

[52] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 49.

[53] Rába György: Szabó Lőrinc = Magyar irodalom története, VI. köt., A magyar irodalom története 1919-től napjainkig, szerk. Sőtér István, Akadémiai, Bp., 1966, 440.

[54] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 110.

[55] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 112.

[56] Uo.

[57] Ld. Szabó Lőrinc: Az élet érdekel, minden megnyilvánulásában = uő: Vallomások, i. m., 77–81.

[58] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 116.

[59] Baránszky-Jób László: A józan költő: Szabó Lőrinc „költőietlen” költészete = uő.: Élmény és gondolat, Magvető, Bp., 194–196.

[60] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 124.

[61] Ld. Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 124–134.

[62] Szabó Lőrinc: Magyar klasszikusok = uő.: Irodalmi tanulmányok, i. m., 87–88.

[63] Szabó Lőrinc: Király György: A magyar ősköltészet = uő.: Irodalmi tanulmányok, i. m., 85.

[64] Szabó Lőrinc: Az irodalmi divat = uő.: Emlékezések, i. m., 11–13.

[65] A könyv mestere: Kner Imre levelezése korának költőivel, íróival, művészeivel, tudósaival, vál., szerk. Szántó Tibor, M. Helikon, 1969, 52.

[66] Király György levele Kner Imréhez, 1921. márc. 31. Békés Megyei Levéltár, Kner-nyomda iratai XI. 9. c.

[67] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1921. dec. 14., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/304.

[68] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1921. dec. 22., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/305.

[69] Ld. a honlap Kötetek c. menüpontját: Föld, erdő, isten, nyomdai kézirat. Magántulajdon.

[70] Szabó Lőrinc 1922. jan. 10-i levele Kner Imrének, Békés Megyei Levéltár, Kner-nyomda iratai XI. 9. c. – továbbiakban BML, Kner-nyomda.

[71] Szabó Lőrinc Kner Imréhez, Budapest, 1922. febr. 14., BML, Kner-nyomda.

[72] Szabó Lőrinc levele Kner Imréhez, [Bp.] 1922. febr. 18. BML, Kner-nyomda.

[73] Uo.

[74] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. febr. 20., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/309.

[75] Uo.

[76] Szabó Lőrinc levele Kner Imréhez, Bp., 1922. márc. 22., BML, Kner-nyomda.

[77] Ld. a Szabó Lőrinc a kötetről c. menüpontot.

[78] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. márc. 24., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/310.

[79] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. ápr. 28., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/315.

[80] A dedikált kötetet Kabdebó Lóránt özv. dr. Mikes Lajosnénál még látta, sajnos a kötet a Mikesné hagyatékát megvásárló Petőfi Irodalmi Múzeumban nem található.

[81] Ld. Szabó Lőrinc feleségéhez írott 1922. máj. 4-i levelét, in Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Magvető, Bp., 1989, 46.

[82] Ld. Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. márc. 24. MTA KIK Kézirattár Ms 4682/310.

[83] Szabó Lőrinc levele Kner Imrének, Bp., 1922. máj. 2., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/415.

[84] Az adatokat Erdész Ádám közli forrásmegjelölés nélkül, feltehetően a Szabó Lőrinccel kötött szerződés egy fennmaradt példánya alapján. Ld. Erdész Ádám: Unio mystica ipar és lélek között: Szabó Lőrinc és Kner Imre levelezése [tanulmány], Bárka, 2006. 1. 74.

[85] Ld. Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. máj. 4., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/316.; Szabó Lőrinc Kner Imréhez, Bp., 1922. jún. 7., BML, Kner-nyomda.

[86] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. máj. 17. MTA KIK Kézirattár Ms 4682/318.

[87] Ld. Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. márc. 24. MTA KIK Kézirattár Ms 4682/310.

[88] Harminchat év, i. m., 46.

[89] Harminchat év, i. m., 48.

[90] Harminchat év, i. m., 54–55.

[91] Harminchat év, i. m., 55–56.

[92] Utalás a kötet III. Este c. versének befejezésére.

[93] Harminchat év, i. m., 55–57.

[94] Szabó Lőrinc levele Kner Imrének, Bp., 1922. máj. 16., BML, Kner-nyomda.

[95] MTA KIK Kézirattár, Ms 4681/164.

[95] (t. á.) [Tóth Árpád]: Szabó Lőrinc: Föld, Erdő, Isten = Az Est, 1922. máj. 21.

[96] Zilahy Lajos: Föld, erdő, Isten = Pesti Napló, 1922. máj. 25.

[97] [Kállay Miklós:] A „szelíd középszer” magyar költője, Vargha Gyula újabb költeményei – Az ősi természet egy kultúrlélek tükrében, Szabó Lőrinc versei – Egy halk húrú lírikus – Rabindranath Tagore rímes versekben, Nemzeti Ujság, 1922. jún. 4.

[98] K[ardos]. P[ál].: Föld, Erdő, Isten – Szabó Lőrinc versei = Debreceni Független Ujság, 1922. máj. 28.

[99] Schöpflin Aladár: Föld, Erdő, Isten (Szabó Lőrinc versei), Szózat, 1922. jún. 9.

[100] K.: Föld, erdő, Isten, Tiszántúl, 1922. jún. 21.

[101] Zolnai Béla: Szabó Lőrinc: Föld, erdő, isten, Magyarság, 1922. jún. 25.

[102] Komlós Aladár: Föld, erdő, isten, Bécsi Magyar Újság, 1922. júl. 9.

[103] Turóczi-Trostler József: Könyvismertetések. Három lirai bemutató. 1. Szabó Lőrinc: Föld, erdő, Isten. 1922. Kner Izidor kiadása Gyoma. 8r. 52 lap = Független Szemle, 1922. szept., 207–208.

[104] Lakatos Péter Pál: Uj verskötetek. 4. Szabó Lőrincz: Föld, erdő, isten (Kner Izidor. Gyoma, 1922) = Magyar Irás, 1922. 7–8. (júl.–aug.) 142–143.

[105] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. júl. 11., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/321.

[106] Szabó Lőrinc levele Kner Imréhez, Bp., 1922. aug. 20., BML, Kner-nyomda.

[107] Tóth Árpád: i. m.

[108] K.: Föld, erdő, Isten = Tiszántúl, 1922. jún. 21.

[109] Schöpflin Aladár: i. m.

[110] Pesti Hírlap, 1922. jún. 22.

[111] (e. a.) [Elek Artúr]: Föld, erdő, Isten = Az Ujság, 1922. jún. 22.

[112] Bálint Aladár: Három új Kner-kiadvány: Gellért Oszkár: Testvérbánat csillaga – Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről. Írta Révész Béla – Föld, erdő, isten. Szabó Lőrinc versei = Nyugat, 1922. 17–18. sz. (szept. 1.), 1114–1115.

[113] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1922. okt. 10., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/325.

[114] Szabó Lőrinc levele Kner Imréhez, Bp., 1922. okt. 22., BML, Kner-nyomda.

[115] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1923. jan. 10., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/334.

[116] Ld. Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1923. febr. 10., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/336.

[117] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1923. jan. 10., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/334.

[118] Szabó Lőrinc levele Kner Imréhez, Bp., 1923., közli: Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek, vál., s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Szépirodalmi, Bp., 1974, 141–142.

[119] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1923. febr. 10., MTA KIK Kézirattár Ms 4682/336.

[120] Ld. Szabó Lőrinc: B. I. = uő.: Vers és valóság, i. m., 305–306.

[121] Uo.

[122] Ld. az 1920-ban írt Záporban c. vers kommentárját.

[123] Szabó Lőrinc: B. M. = uő.: Vers és valóság, i. m., 319.

[124] Basch: Mester és tanítvány, i. m., 301. A vers a Nyugat 1924. 5. számában jelent meg, mintegy költői folytatásaként Babits korábbi, Könyvről könyvre rovatában közölt Fiatalok c., a nemzedéki ellentéteket élesebb formában tárgyaló cikkének.

[125] Basch: Mester és tanítvány, i. m., 297.

[126] Németh László: Szabó Lőrinc, Nyugat, 1931. 16. (aug. 16.) 237.

[127] Halász Gábor: Szabó Lőrinc, Válasz, 1934. 1. (máj.), 63.

[128] Uo.

[129] Uo.

[130] Uo.

[131] Halász: i. m., 64.

[132] Halász: i. m., 65.

[133] Halász, i. m., 66.

[134] Radnóti Miklós: Különbéke: Szabó Lőrinc új verseskönyve, Nyugat, 1936. 7. 47. p.

[135] Radnóti: Különbéke, i. m., 47.

[136] Szabó Lőrinc: Az olvasóhoz = uő.: Összes versei, Singer és Wolfner, Bp., 1943, 679.

[137] Baránszky-Jób László: Szabó Lőrinc = uő.: Élmény és gondolat, Magvető, Bp., 133.

[138] Rába: Szabó Lőrinc, i. m., 120.

[139] Rába: Szabó Lőrinc, i. m., 123.

[140] Kulcsár-Szabó Zoltán: Az átírás mint kritikai aktus = uő.: Tükörszínjátéka agyadnak: Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Ráció, Bp., 2010, 235.

[141] Kulcsár-Szabó: Az átírás, i. m., 219.

[142] Kulcsár-Szabó: Az átírás, i. m., 220.

[143] Kulcsár-Szabó: Az átírás, i. m., 224.

[144] Válogatott versei 1922–1956, bev., vál. Illyés Gyula, Magvető, Bp., 1956; Összegyűjtött versei, Magvető, Bp., 1961, 1962, Sőtér István utószavával, Szépirodalmi, 1969, 1974; Összes versei, vál. és s. a. r. Domokos Mátyás, Szépirodalmi, Bp., 1982, 1988.

[145] Szabó Lőrinc Összes versei, szerk. Domokos Mátyás, Szépirodalmi, Bp., 1982, I–II. köt. (Magyar remekírók).

[146] Szabó Lőrinc Összes versei, a szöveggondozás és imprimálás: Kabdebó Lóránt és Lengyel Tóth Krisztina, Unikornis kiadó, Bp., 1998.

[147] Osiris, 2000 és 2003.

[148] Szabó Zoltán: Irodalmi krónika: A hibátlan költő, Magyar Nemzet, 1943. jún. 4. (Kiemelés tőlem. H. K.)

[149] Kiemelés a szerzőtől.

[150] Szegi Pál: Szabó Lőrinc: Teremtő nyugtalanság és klasszicizmus, Magyar Csillag, 1943. ??, 61.

[151] Szegi: Szabó Lőrinc, i. m., 60.

[152] Szentkuthy Miklós: Szabó Lőrinc: Szenvedély és értelem, Magyar Csillag, 1943. ??, 66.

[153] „...aztán / minden csigát s kavicsot külön megmutatva / látni, szeretni és csodálkozni tanított…”

[154] Szentkuthy: Szabó Lőrinc, i. m., 67.

[155] Uo.

[156] Féja Géza: Szabó Lőrinc összegyűjtött versei, Híd, 1943. jún. 15., 14.

[157] Vass László: Baráti kalauz a költőhöz, Magyarország, 1943. dec. 25. (Reggeli lap), 5.

[158] Gönczy Gábor: Szabó Lőrinc, Protestáns Szemle, 1944. 2. 49.

[159] Kner Imre levele Szabó Lőrinchez, Gyoma, 1943. máj. 27., MTA KIK Kézirattár 4682/413.

[160] Illyés Gyula: Szabó Lőrinc vagy: boncoljuk-e magunkat elevenen! = Szabó Lőrinc Válogatott versei 1922–1956, bev., vál. Illyés Gyula, Magvető, Bp., 1956, 11–12.

[161] Sőtér István: Szabó Lőrinc = uő: Gyűrűk, Szépirodalmi, Bp., 1980, 288.

[162] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 82.

[163] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 47.

[164] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 102.

[165] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 106.

[166] Ardsuna és Siva c. versből (1938, kötetben: Régen és Most).

[167] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 106.

[168] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 116.

[169] Kabdebó: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, i. m., 47–48.

[170] Ld. Szabó Lőrinc Kner Imréhez írt 1922. márc. 22-i levelét. BML, Kner-nyomda.

[171] Rába: Szabó Lőrinc, i. m., 15.

[172] Steinert Ágota: Küzdelem a harmóniáért: Szabó Lőrinc költői világa, ELTE, Bp. [1971], (Bölcsészdoktori értekezések), 41.

[173] Uo.

[174] Steinert: Küzdelem..., i. m., 42.

[175] Steinert: Küzdelem..., i. m., 41–42.

[176] Steinert: Küzdelem..., i. m., 45.

[177] Németh G. Béla: Expresszionista elemek Szabó Lőrincnél = Újraolvasó: Tanulmányok Szabó Lőrincről, szerk. Kabdebó Lóránt, Menyhért Anna, Bp., Anonymus, [1997], 216.

[178] Tandori Dezső: Szabó Lőrinc: Változatok egyszerre és mindenkorira = Újraolvasó: Tanulmányok Szabó Lőrincről, szerk. Kabdebó Lóránt, Menyhért Anna, Bp., Anonymus, [1997], 230.

[179] Menyhért Anna: A „hang" megtalálása Szabó Lőrinc Föld, Erdő, Isten című kötetében = Újraolvasó: Tanulmányok Szabó Lőrincről, szerk. Kabdebó Lóránt, Menyhért Anna, Bp., Anonymus, [1997], 245–253.

[180] Lászlóffy Aladár: Szabó Lőrinc költői helyzetei: Vázlat egy monográfiához, Polis, Kolozsvár, 2005, 37.

[181] Ld. Szabó Lőrinc 1922. jan. 10-i levele Kner Imrének, BML, Kner-nyomda.