XI. Kirándulás
Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Tájképvers és önismertetés, kissé reálisabb az előzőknél, első sváb-hegyi kirándulásaim egyikének emléke. Ekkor „nevelőapámnak”, Graf Ferenc bornagykereskedőnek, akinél 1919. január 1-től laktam a Podmaniczky utca 31. III. emeleten, a Nyugati mellett, a húga volt a kísérőm. Röviden már említettem őt, de hosszabban is szeretnék beszélni róla. P.-né G. Amália osztrák nő volt, fiatal özvegy. Graféknak egy sváb-hegyi nyaralójába kísértem fel, és közben sört ittunk. Ebből a nemsokára eladott villából kaptam én ajándékba Graféktól egy nagy, nehéz tölgyfa asztalt, amely 10 évvel ezelőtt még megvolt. (B.-hoz történt költözésemkor kaptam az asztalt.) Málcsit, vagy ahogy ők németesen becézték, Malchent nagyon tiszteltem és becsültem. Igen jóindulatú volt hozzám, teljesen barbár vidéki jövevényhez, anyaszerűen viselte gondomat, noha tán csak 7-8 évvel volt idősebb nálam. Anyámékat is ismerte. Igen áldásosan hatott rám polgárias finomságával. Én magyarra tanítottam hálából. Babitsékkal is összeismertettem, és a kapcsolat Graf rendszeres karácsonyi borküldeményeivel 944 végéig fennállott. Amália 935–40 között halhatott meg. A Tücsökzenében nagyon röviden szerepel ő s a bátyja, aki még inkább emberi s szociális nevelőm volt. Graf ugyanis viselkedéstől és borotválkozástól kezdve minden elképzelhető európai dologra tanított, és az európai nagypolgárság szemszögéből higgadtan nézte a 19-es és a későbbi eseményeket és az üzleti világot. Rengeteg emberi kapcsolatot teremtett számomra külföldiekkel. Most is levelezünk, Sao Paulóban él, több mint 80 éves, azt hiszem. 1

Amáliáról 2 szeretnék még valamit. Édesanyám titokban abban reménykedett (mint évek múlva kiderült), hogy feleségül fogom venni. Kapcsolatunkban azonban nem volt szerelem a szó igazi értelmében, mindamellett pezsgett közöttünk a levegő. Kulturálisan, morálisan sokat emelt és finomított rajtam, s ezért még ma is nagyon hálás vagyok neki, és bátyjának még sokkal inkább. Hiszen, ahogy említettem, ő egy modern európai ember volt, a Thomas Mann Buddenbrookjai értelmében. (Minderről később talán még többet.)

Jegyzetek

1 Sajnos a levelezés ismeretlen, Graf Ferenc halála után ügyvédje értesítette Szabó Lőrinc családját, de özvegye oly sokára válaszolt, hogy levele visszhangtalan maradt. Graf néhány levele a Petőfi Irodalmi Múzeum hagyatéki letétjében.

2 Petzlné: Graf Amália, Frau Mali, Graf Ferenc fiatalon megözvegyült húga.